Durvul a helyzet a Budapesti Zsidó Hitközségben (BZSH), a fókuszban természetesen a pénz és a hatalom birtoklása áll. Az apropót ezúttal a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga adja, amelyet a tervek szerint milliárdos nagyságrendű költségvetési támogatásból újítanak fel – tudta meg a Népszabadság.
Előzőleg Schwezoff Dávid, a BZSH ügyvezető igazgatója levélben tájékoztatta a közgyűlési tagokat, hogy felszólította Tordai Pétert, mondjon le elnöki tisztségéről: ellenkező esetben a közgyűlés előtt fogja kezdeményezni visszahívását.
Schwezoff Dávidnak tudomására jutott ugyanis, hogy Tordai egyeztetéseken vesz részt a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga sorsával kapcsolatban. Szerinte olyan tárgyalások folynak a háttérben, amelyeket nemcsak a nyilvánosság, de előle, mint a zsinagóga tulajdonosa, a BZSH képviseletére jogosult és kötelezett ügyvezető igazgató elől is eltitkolnak. Schwezoff úgy tudja, a Rumbach Sebestyén utcai beruházásra 2,7 milliárd forintot szán a kormányzat: ekkora összeg már képes az „elvtelenséget is szabadjára engedni”.
Tordai Péter válaszként szintén levelet írt a közgyűlés tagjainak. Visszautasította a „nemtelen támadásokat”, és Schwezoff Dávid visszahívását javasolta. November elejére összehívta a BZSH közgyűlését, ezzel együtt fegyelmi eljárást is kezdeményez az ügyvezető igazgatóval szemben. „Megpróbáltam, de nem tudok, és már nem is kívánok vele a jövőben együtt dolgozni” – indokolta fellépését.
Tordai, aki a Mazsihisz alelnöke is egy személyben, kérdésünkre elmondta: a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógáról és más, felújításra váró ingatlanokról a kormányzat a Mazsihisszel, nem pedig a BZSH-val egyeztet. A Rumbach Sebestyén utcában „folyamatosan vannak bejárások”, a munkálatok a tervek szerint jövőre kezdődnek. Az átadás egyik lehetséges időpontja 2016. április 16-a, a holokauszt magyarországi emléknapja.
Schwezoff és Tordai a közelmúltban a csepeli zsinagóga ügyében csapott össze. A BZSH elnökét az a vád érte, hogy – feltehetően anyagi előnyök reményében – a számára kedves kivitelezőnek akar kedvezni. Tordai ezt is visszautasította. A csepeli zsinagóga alapkövét 2013 januárjában tették le. A beruházással szeptember végéig kellett volna elkészülni, de eddig egyetlen kapavágás sem történt. A késedelmet Tordai Péter a hitközségen belüli viszályokkal magyarázta.
Népszabadság
Facebook
Twitter
YouTube
RSS