Végső csapást mérhet Vitézy Dávidra Tarlós István. Gyakorlatilag a Budapesti Közlekedési Központ felszámolását javasolja ugyanis a főpolgármester abban az előterjesztésben, amelyet a jövő heti közgyűlésen vehetnek napirendre – írják a nol.hu-n. A lap emlékeztet, hogy a BKK-vezérigazgató és Tarlós István kapcsolata évek óta viharos.
A főpolgármester egybe olvasztaná a BKK-t és a BVK-t, vagyis a Budapesti Városüzemeltetési Központot. A Budapesti Városigazgatóság Zrt. létrehozásának részletei még nem ismertek, de a BKK feladatainak felülvizsgálatára vonatkozó előterjesztés már elkészült. A jövő héten napirendre kerülő tervezet gyakorlatilag kiürítené a BKK-t – olvasható a cikkben.
A Budapesti Közlekedési Központot 2010-ben alapították, és a fővárosi forgalomszervezés mellett a közútkezelést, a parkolás szervezését, a taxiállomások üzemeltetését, valamint többmilliárdos beruházás projektmenedzseri feladatait is ellátja. A BKV mellett a cégcsoporthoz tartozik a BKK Közút Zrt. és a Budapest Szíve Kft.
A „közfeladatok hatékonyabb ellátásának érdekében” azonban elvennék a közútkezelési feladatokat a BKK-tól. Egy önálló céget hoznának létre, amely saját nevében és javára szedné be a díjakat, ellátná a fenntartói, üzemeltetői, fejlesztői feladatokat, valamint üzemeltetné a taxiállomásokat. A személyszállítási szolgáltatás és a taxitársaságok ellenőrzése viszont a BKK-nál maradna.
Az még bizonytalan, hogy a parkolás, a majdani dugódíj beszedése és a teherforgalmi közszolgáltatás szintén átkerül-e a közútkezelőhöz. A beruházásokat szintén elvennék a BKK-tól, csak a kifutó projektek maradnának ott.
Bár a közlekedésszervezés elvileg továbbra is a BKK feladata maradna, a BKV felett tulajdonosi, irányítási és utasítási joga megszűnne. A BKK és a BKK Közút a Budapesti Városigazgatóság Holding alá tagozódna be, akárcsak a BKV.
A nagy bökkenőt azok a támogatási és hitelszerződések jelentik, amelyeket korábban a BKK kötött meg. Az Európai Újjáépítési Bankkal (EBRD) és az uniós pénzeket felügyelő irányító hatósággal, valamint a bankokkal és az Európai Bizottsággal újra kell tárgyalni ezeket, ami a lap szerint nem lesz könnyű menet. A feladatok újraleosztása várhatóan a városigazgató feladata lesz, erre a posztra a BVK volt vezetőjét, Bán Tamást jelöli Tarlós István.
Forrás: hvg.hu/Nol.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS