Norvégia, amely Európa elsőszámú földgázszállítójává lépett elő Oroszország helyett, szkeptikus a földgáz árának maximalizálásával kapcsolatban, amelyet az EU tagországainak többsége szorgalmaz – jelentette be Jonas Gahr Store norvég miniszterelnök. Az oroszellenes szankciókhoz még lelkesen csatlakozó norvégok hirtelen már nem olyan lelkesek, amikor az ő többletbevételüket is visszafogná az EU.
„Egyetértünk, hogy még szorosabb párbeszédet folytassunk az EU-val a napirenden lévő különböző javaslatokról”
– adta elő illedelmesen a semmit sem jelentő panelszöveget a norvég kormányfő a közleményében, miután telefonon beszélt Ursula von der Leyennel. A szöveg azonban ezután rátért a lényegre:
„Nyitottak vagyunk a megbeszélésre, de szkeptikusak vagyunk a földgáz árának maximalizálásával kapcsolatban. A gázárplafon nem oldaná meg az alapvető problémát: nevezetesen, hogy nincs elég földgáz Európában.”
Megdöbbentő, hogy amint a saját anyagi érdeke, pénzügyi nyeresége forog kockán egy-egy kiemelkedően erős moralitású nyugati államnak, rögtön átvált racionális üzemmódba. Ilyenkor hirtelen mégis elkezdik tisztán látni a gyakorlati ellenérveket az ideológiai indíttatású javaslatokkal szemben. Norvégia mint jelentős földgázexportőr óriási többletbevételhez jutott az EU oroszellenes szankcióival mesterségesen feltornászott földgázárnak köszönhetően, és a jelek szerint ezt messzemenőkig élvezi. Ám amikor a sokat emlegetett szolidaritásnak kéne előkerülnie, és le kéne állni az áremeléssel, akkor már hirtelen nem támogatja az EU ötleteit.
Az energiaügyekért felelős európai miniszterek, pénteki találkozójukon, egy sor sürgős intézkedés bevezetése mellett foglaltak állást a megemelkedett földgáz- és villanyszámlák megfékezése érdekében. A miniszterek egy része az EU-ba irányuló földgázimport árának maximalizálását is felvetette. Ha a bizottság leszabályozza az Oroszországból érkező földgáz árát (amire Oroszország a EU-ba irányuló gázszállítás azonnali leállításával válaszolna), akkor több tagállam, köztük Olaszország, teljes árplafon bevezetését indítványozza az EU által vásárolt összes földgázra, beleértve a norvég, amerikai és más eredetű cseppfolyósított földgázt (LNG) is.
Norvégia az elmúlt időszakban Európa elsődleges földgázellátójává lépett elő, miután 8 százalékkal növelte, az oroszok pedig jelentősen visszafogták a szállítást. A skandináv ország eddig nem foglalt állást az árplafon kérdésében, a szerződések tárgyalásáért felelős olajtársaságokra bízva a kérdést, ezért is fontos fejlemény a miniszterelnök megszólalása.
MTI nyomán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS