A Jobbik alelnöke szerint Gaudi-Nagy Tamás nem győzte volna a munkát a kisebb Országgyűlésben. Pedig felkínálták neki az Amnesty International ellensúlyozását is.
A Jobbik elnöksége szerette volna, ha Gaudi-Nagy Tamás „folytatja honatyai tevékenységét, ő azonban nem akarta”, írta a Facebookon Novák Előd. A Jobbik alelnöke idézte Gaudi-Nagy indoklását, eszerint “megtisztelő volt, hogy hazámat szolgálhattam országgyűlési képviselőként. De nem tehettem meg, hogy letegyem az ügyvédi talárt, mert ez lett volna a feltétele annak, hogy folytathassam.
„Ez azonban nem igaz”, írta Novák. Szerinte Gaudi-Nagy is tudja, hogy ezt se jogszabály, se a Jobbik nem követeli meg. A törvény csak annyira kötelezné, hogy ügyvédi tevékenységéért plusz javadalmazást nem fogadhat el, be kell érje a képviselőként járó helyettes államtitkári tiszteletdíjjal (és költségtérítésekkel, személyi titkári és irodafenntartási keretekkel).
Ráadásul valójában még juthatna is pénzhez ügyvédként, csak nem közvetlenül munkadíjként, hanem ha ügyvédi irodájának osztalékaként veszi fel, írta Novák, aki szerint „ez már egy jogi kiskapu volna”. A lényeg, hogy valójában folytathatta volna párhuzamosan ügyvédi tevékenységét, ha győzte volna egy kisebb Országgyűlésben is, ahol már több feladata van egy képviselőnek.
Ő ezt nem akarta, írja Novák, aki szerint Gaudi-Nagy bár EP-képviselőként szeretett volna Morvai Krisztina mellett tevékenykedni, a Jobbik elnöksége jelezte, hogy nem még egy jogvédőt szeretnének küldeni a szűkös brüsszeli képviselőcsoportba, hanem más területeket, szempontokat is szeretnénk szolgálni. Ezért az országgyűlési képviselőséget kínálták neki, vagy „egy brüsszeli intézményvezetői posztot, mert fontos volna a nemzeti jogvédelmet egy nemzetközi szervezetté szélesíteni, pl. az Amnesty Internationalt ellensúlyozandó”.
„Utóbbira kezdetben nyitottságot mutatott, de aztán legnagyobb sajnálatomra mégsem volt hajlandó erre, és olyan irányba mozdult el, aminek nem látni a kifutását”, írta Novák Előd, a Jobbik alelnöke a Facebookon.
A Jobbik szerdán közleményben tudatta, hogy kedden megszűnt Gaudi-Nagy Tamás mandátuma, így az útja elvált a pártétól. A pártban minősíthetetlennek nevezték a rendezvényét, amelyet Gaudi-Nagy szervezett, és amelynek résztvevői inzultálták Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét.
Forrás: Origo
Fotó: Alfahír.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS