A nőknek is van helyük a politikában. Ők másképp, sokszor empatikusabban közelítik meg a problémákat – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön, Budapesten, a TEDx Dunapart konferenciáján.
Novák Katalin A családi és társas kapcsolatok kihívásai a XXI. században című rendezvényen tartott beszélgetésen kifejtette: amikor a például görög városállamokban elkezdtek politikával foglalkozni, akkor még elsősorban honvédelemről, államügyekről, gazdasági kérdésekről volt szó, szociális kérdésekről és egészségügyről azonban alig; ezek szinte kizárólag családon belüli témák voltak, és így a nők hatáskörébe tartoztak.
Mára azonban ez megváltozott, a politika az élet legtöbb területére hatással van; nem jó, ha ebből kimaradnak a nők, akik ráadásul másképp közelítenek meg problémákat, sokszor empatikusabbak is
– emelte ki az államtitkár. Ugyanakkor felhívta arra a figyelmet, hogy vigyázni kell, nehogy egy nő – bekerülve a politikába – elkezdjen alkalmazkodni, férfiasan viselkedni, feladni a nőiességét.
Robert Waldinger pszichiáter, a Harvard Egyetem professzora, aki egy 76 éve tartó boldogságkutatás jelenlegi vezetője, arra a kérdésre, hogy nincs-e negatív hatással a férfiak önbizalmára egy női vezető, azt mondta: az igazi kérdés az, hogy miként fogadják az emberek a változásokat. Kutatásuk szerint azok a legboldogabbak, azok teljesítenek a legjobban, akik rugalmasak és tudnak alkalmazkodni a változásokhoz, mert a változás örök és állandó – hangoztatta a szakember.
A TED-konferenciák (Technology, Entertainment, Design) 1990-ben kezdődtek az Egyesült Államokban. Az évenként megrendezett eseményen az előadások legfeljebb 18 percesek lehetnek, és olyan gondolatokról szólnak, amelyekkel a szervezők szerint érdemes megismerkednie a világnak. Már évek óta több országban is rendeznek hasonló előadásokat TEDx néven.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Biró István
Facebook
Twitter
YouTube
RSS