A családokért felelős tárca nélküli miniszter arra biztat mindenkit, hogy személyi jövedelemadójának (szja) egy százalékát a Nemzeti Tehetség Program (NTP) részére ajánlja fel a 1823-as technikai számon.
Novák Katalin keddi online sajtótájékoztatóján közölte: az NTP olyan, a világon egyedülálló kezdeményezés, amellyel a fiatal magyar tehetségeket támogatják óvodás kortól egészen felnőtt korig, határon innen és túl egyaránt; évente 350 ezer fiatalt támogatnak, a Nemzet Fiatal Tehetségei elnevezésű egyéni ösztöndíjban öt év alatt 3700-an részesültek – tette hozzá. Közöttük van olyan fotós, akinek felvételét a NASA a nap asztrofotójaként publikálta, illetve kutatóorvos, aki a koraszülöttek intenzívterápiás ellátásának korszerűsítésén dolgozik, valamint applikáció-fejlesztő, akinek alkalmazását több mint 10 ezer diák használja, továbbá kiváló művészek és sportolók is – sorolta a miniszter. Novák Katalin jelezte: az NTP évről évre mintegy egymilliárd forintot kap egyszázalékos felajánlásokból, amit a kormány jelentős mértékben kiegészít; ennek köszönhetően idén már 3,6 milliárd forintból gazdálkodhat a program.
Támogatásra van szükség ahhoz, hogy a siker célba érjen
Az NTP támogatja továbbá az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyt (OKTV), a felsőoktatási szakkollégiumokat, illetve diákköri konferenciákat – emlékeztetett, majd a program újszerű kezdeményezéseként említette a nemrég meghirdetett Stipendium Peregrinum pályázatot, amellyel annak kedvezményezettjei a világ legkiválóbb egyetemein tanulhatnak állami ösztöndíjjal. A miniszter tájékoztatása szerint idén ősztől meghirdetik a kifejezetten a vállalkozó fiataloknak szóló Start-ösztöndíjat, amelynek részleteiről később számolnak be.
Polgár Judit nemzetközi sakknagymester, minden idők legjobb női sakkjátékosa – a Nemzeti Tehetség Program 1 százalék kampány védnöke – a sajtótájékoztatón arról beszélt: ahhoz, hogy a tehetség célba érjen és sikeres legyen, szükség van az anyagi támogatásra, ugyanakkor a dicséretre, biztatásra is. Egyúttal arra biztatott, hogy a tehetségeket mindenki úgy támogassa, ahogy tudja, “erejéhez mérten szavakkal, tettekkel, anyagiakkal”, illetve a családban is.
Az eseményen Horváth Milán applikáció-fejlesztő, a Nemzet Fiatal Tehetségeiért ösztöndíjasa mutatta be a matematikaoktatáshoz használható, Matinno elnevezésű alkalmazását, majd egy másik ösztöndíjas, Gyárfás Balázs egy rövid darabot adott elő klasszikus gitáron.
Forrás: MTI; Kiemelt kép: Mandiner
Facebook
Twitter
YouTube
RSS