Ikreket várt az az édesanya, akit múlt pénteken 16 éves lányával együtt gázolt egy autó Győrszemerén, írja a Kisalföld. Az asszony a helyszínen életét vesztette a babákkal együtt, kamasz lányát kórházban ápolják. A portál szerint a gázoló egy külföldi katona volt. Az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálódik.
Egy héten belül hozta volna világra ikreit az az asszony, akit múlt pénteken gázoltak halálra Győrszemerén. A nővel volt 16 éves lánya is. Őt jelenleg megfigyelés alatt tartják a győri Petz-kórház gyermekintenzív osztályán, de sérülése nem súlyos, írja a Kisalföld.
A lap érdeklődésére a Prof. Oláh Attila, a kórház orvos igazgatója elmondta, az anya tulajdonképpen már a helyszínen életét vesztette, a babák életéért próbáltak volna küzdeni, de be kellett látni, hogy semmilyen életjelet nem adnak.
A baleset körülményeit a Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja. Ez megerősíti a Kisalföld azon információját, miszerint az autót egy katona vezette. Külföldi volt – mondták a helyszínen, a portál több forrásra hivatkozva azt írja, amerikai lehetett az illető.
Forrás: Kisalföld
A fotót a napidoktor.hu közölte.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS