Olaszország összes tartománya az úgynevezett sárga zónába tartozik hétfőtől, ami a járványveszély legalacsonyabb szintjét jelenti, miközben a lakosság fele már megkapta az első dózist a koronavírus elleni védőoltásból. Olaszországban már egyetlen régió sem számít kiemelten vagy közepesen járványveszélyes térségnek. A színek szerinti beosztás tavaly november 4-i bevezetése óta ez az első alkalom, hogy az egész ország sárga színű lett, vörös és narancssárga zónák nélkül.
Az utóbbi hét hónapban most először csökkent ezerötszáz alá a lélegeztetőgépre kapcsolt koronavírusos betegek száma, amely korábban megközelítette a négyezret. Kórházban jelenleg kevesebb mint tízezren vannak a korábbi több mint harmincezerhez képest. Vasárnap hetvenkét beteg hunyt el, ami a legalacsonyabb adat január elseje óta. A halottak száma 2020 február óta meghaladta a százhuszonötezret. Az előrejelzések szerint június elsejétől Molise, Friuli-Venezia Giulia és Szardínia fehér zónába lép át, ami azt jelenti, hogy minden korlátozást eltörölnek, kivéve a továbbra is kötelező maszkviselést, valamint a biztonsági távolság betartását. Június 7-én Abruzzo, Umbria, Veneto és Liguria is fehér színű térség lesz.
Az egészségügyi tárca adatai szerint közel harmincegymillió olasz kapta már meg az első oltást, közülük több mint tízmillióan második dózisban is részesültek. A tartományok továbbra is önállóan szervezik a korosztályok szerinti oltást: a közép-olasz Lazióban kedden megkezdik a negyven és ötven év közöttiek regisztrációját, Umbriában a lakosoknak kevesebb mint negyven százaléka részesült eddig első dózisban. A Corriere della Sera napilap felmérése szerint a hatvan év felettiek oltása még nem zárult le: a 7,4 millió hatvan és hatvankilenc év közötti olasz harminchét százaléka még nem kapott első dózist sem. Júliustól tervezik a tizenöt év alattiak oltásának elindítását.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/LaPresse/Claudio Furlan
Facebook
Twitter
YouTube
RSS