Mit tehet egy kis családi vállalkozás egy monopolhelyzetben lévő nagy multival szemben? Hogy lehet évtizedeken át dolgozni, tudván, hogy csak a felvásárló kegyein múlik: lesz-e pénz jövőre is üzemeltetni a vállalkozást? Többek közt ezekről beszélgetett stábunk a zsámbéki Kerényi családdal, akik évtizedek óta hűséges partnerei a Siónak, most azonban úgy érzik, hogy a cég igazságtalan eljárásai a saját és az ágazatban lévő többi szereplő megélhetését fenyegetik, ezért úgy döntöttek: mesélnek portálunknak az igazságtalan szerződésekről, a lehetetlen felvásárlási árakról és arról, hogyan játszik a gazdák megélhetését jelentő terméssel a német tulajdonú üdítőgyár.
Ez nem a mi hanyagságunk, ez itt a mi bánatunk – mutat körbe vendéglátónk a földön heverő több ezer barackra. Zsámbékon vagyunk, a Kerényi Kft. barackoskertjében, ahol a Sió gyümölcslevekhez nevelgetik gondos odafigyeléssel az alapanyagot. Ez bizony nem egy gyártósor, ahol steril körülmények közt mérnökök gyártják a gyümölcsöt, hanem egy hatalmas, mintegy 40 hektáros barackos a Nyakas-hegy lankáin, éppen szemben a gótikus romtemplommal. Itt üzemeltetik immáron közel harminc éve a Kerényi testvérek – József és Ferenc – családi vállalkozásukat, melyben barackot termelnek; elsősorban a Siónak szállítanak. Sok generációra visszamenően foglalkoztak már a családban gyümölcstermesztéssel, ugyanakkor a testvérpár önerőből tette virágzóvá a barackbizniszt, sajátkezűleg alakították és gondozták a hatalmas kertet. A szakértelem, a tradíció és az elhivatottság tehát megvan, önmagában a sikerhez azonban ez sem elég. Hosszú évek munkája után most a barack a földön hever; még szinte fillérekért sincs, aki átvegye. Ez pedig, mint mondják, nemcsak az ő bajuk: minden gazdát ellehetetlenítenek a multinacionális cégek. Ferenc szerint ugyanis az elmúlt közel 30 évben csak alig emelkedett a barack felvásárlási ára, a költségek viszont megsokszorozódtak; elég csak az üzemanyag vagy a permetezőszerek árára gondolni.
“Trükkös” szerződésekkel tartják lenyomva az árakat
Ferenc elmondása szerint tisztában van vele, hogy “öngyilkosság”, amit csinál, mégis minden évben aláírja a beszállítói szerződést a Sióval. Nem túloz: tényleg vásárra viszi a bőrét a papír aláírásával; nem egy egyszerű megállapodást ír alá, sokkal inkább egy felajánlást, amit majd valahogy honorál a gyár. Az eljárás, mint mondja, 30 éve ugyanaz: tavasszal jön egy levél, amelyben felszólítják a gazdákat, hogy írják be egy formanyomtatványba, milyen gyümölcsből mennyit adnak le az adott évben, de a felvásárlási árat üresen hagyják, vagyis a termelők teljesen a Sió jóindulatára vannak bízva a felvásárlási ár kérdésében.
Propaganda és valóság – a Sió boldog kamugazdákkal reklámozza a rostos üdítőit, miközben a valódi magyar gazdákat a tönk szélére taszítja. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Ez természetesen csak az üdítős cégnek kedvez, hiszen előre számolhat egy hozzávetőleges piaccal, amit aztán ennek megfelelően – kedve szerint – áraz be. Ferenc szerint a barack kilónkénti ára gyakorlatilag az elmúlt 25 évben ugyanannyi volt, legfeljebb 5-10 forintot változott, miközben a munkabérek és a szállítási költségek többszörösére nőttek. Mi sem példázza ezt jobban, hogy 2019-ben egy gyümölcsszedő napszámos óránként 1200-1500 forint közti összeget kereshet, legalábbis a Dunántúlon. Ez több ezer százalékos bérnövekedést jelent.
Egy irányba kötelező erejűek a szerződések
Amellett, hogy a szerződések legalitása legalábbis megkérdőjelezhető, az érvényesülésük sem garantált. Mint azt fent már említettem, a termelők előre bejelentik, hogy milyen mennyiséget tudnak/akarnak leadni a felvásárlónak, ezt a cég tudomásul veszi, rögzíti, betartatja. Ugyanakkor az átvétel már nem mindig ilyen “zökkenőmentes”. Ferenc szerint ugyanis a Sió hozzáállása nagyon megváltozott: míg régen probléma nélkül leadhatták terményeiket, addig idén a cég érdemi indoklás nélkül küldött vissza többek közt nekik is szállítmányt. A gyár az át nem vett árura azt mondta: próbálják meg leadni később. Csakhogy a leszedett gyümölcs nem olyan, mint például egy műszaki eszköz: ha záros határidőn belül nem dolgozzák fel, az a gazda nyakán marad, az az ő vesztesége. Kerényiéknél pedig ez a veszteség jó pár tonnára rúghat, mivel a gyár még a már leszedett barackot sem veszi át, nem beszélve arról, ami a fán vagy a földön van még. Mint azt vendéglátóink elmondták, ez mind az ő veszteségük, a felvásárlók pedig ezzel is jól járnak – vagy ha jól nem is, de rosszul semmiképp.
Minthogy a Sió érdemi indoklás nélkül küldte vissza a termelők áruit, portálunk kérdéseire pedig nem reagált, a termelőknek és nekünk csak a spekuláció maradt, hogy vajon miért nem hajlandó teljesíteni a cég a szerződésben vállalt kötelezettségét. Erre elképzelhető válasz, hogy egy újabb ármanipulációs húzás, hiszen a visszaküldött áru nagyrészt tönkremegy, ez pedig túltermelés benyomását kelti, ami jövőre akár az eddigieknél is alacsonyabb árakat jelenthet. Kérdés, hogy a gazdáknak idén okozott milliós károk után melyik termelőnek lesz még kedve szerződni a német tulajdonú üdítős céggel.
Barackok a földön: a Sió mondvacsinált okokkal küldi vissza a beszállítók teherautóit, milliós károkat okozva ezzel a gazdáknak. Fotó: Tihanyi Rita/PS
Csak az állam tartja életben a gazdákat
A felvásárlói árak tehát nevetségesek, azonban a helyzet lehetne ennél is rosszabb. Köztudott ugyanis, hogy az állam támogatja azokat a cégeket, amelyek magyar agráripari beszállítókat “foglalkoztatnak”. Ez az a pár forintos növekedés, amit a ’90-es évektől kezdődően kiharcoltak a gazdák; gyakorlatilag ez az állami támogatás tartja lélegeztetőgépen az egész ágazatot.
Ez azonban önmagában kevésnek tűnik a Kerényi család szerint. A profit – ha van – marginális, a költségek pedig csak növekednek. Vendéglátóink szerint éppen ezért nincs perspektívája a szakmának: a fiatalokat egyébként sem vonzza a gazdálkodás, hát még ez a fajta odaadó, kemény munka – mondják. Az pedig csak az utolsó szeg az ágazat koporsójába, hogy a szakmát már nem is jövedelmező művelni. Ferenc arról is beszélt, hogy egy kiutat lát ebből a zsákutcából, az pedig az állami szabályozás lenne, illetve erősebb érdekképviseletek (állami) kiépítése. Elmondta: a gazdák önmagukban túl leterheltek ahhoz, hogy szakszervezetekbe tömörüljenek, és egyébként sincs meg köreikben az a szakértelem, amellyel szembeszállhatnának egy monopol multi apparátusával. A kilátástalanságot ugyanakkor tetézi a félelem: ha az állam közbeavatkozik, vagy a gazdák öntudatra ébrednek, a felvásárlók felállnak, és keresnek egy “olcsóbb országot”. Marad tehát a totális kiszolgáltatottság és a reménykedés.
Portálunk megkereste az ügyben a Sió illetékeseit is július 30-án. Eddig vártunk a válaszra…
A videót készítette: Tihanyi Rita és Szalai Szilárd/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS