Telepes csapatot toboroz a NASA, hogy szimulált körülmények között vizsgálják meg azt, hogy milyen lehet a Marson élni. Az önkéntesek a Crew Health and Performance Exploration Analog misszióhoz csatlakoznának – írja az Index.
Az első teszt 2022 őszén indul, a NASA pedig honlapján jelentette be, hogy várja az önkéntes jelentkezőket a Lyndon B. Johnson Űrközpontba, ahol marsi körülményeket szimulálnak majd a résztvevőknek. Ez a hely a NASA központjai közül az, amelynek a fő profilja az emberrel végzett űrrepülésre történő felkészítés és az ezzel kapcsolatos kutatás-fejlesztés is. Az űrközpontban végzett szimuláció során a résztvevőknek olyan problémákat kell megoldaniuk, amelyek a Holdra és a Marsra repülés során, illetve leszállás után a felszínen felmerülhetnek.
A résztvevők a Földön élnek majd olyan szimulált körülmények között, amelyek az űrben, vagy egy más bolygón tapasztalható fizikai, mentális és érzelmi hatásokat gyakorolnak majd rájuk. A szimulált gyakorlatok egy 158 négyzetméteres, 3D-nyomtatott modulokból felépülő létesítményben zajlanak majd. A “misszió” egy évig tart. Ez idő alatt négyen lesznek összezárva, akiknek a korlátozott kommunikációval, limitált élelmiszer- és energiatartalékokkal, illetve a meghibásodó eszközökkel is számolni kell majd. De az önkénteseknek az épületen kívül is helyt kell állniuk, és olyan feladatokat kell megoldaniuk, mint amilyeneket ténylegesen is el kell végeznie majd az első telepeseknek a Marson. Ezek között van a szimulált körülmények között zajló űrséta, a tudományos anyaggyűjtés és kutatás, de robotok irányítása is.
Forrás: Index; Fotó: nasa.gov
Facebook
Twitter
YouTube
RSS