Harc a végsőkig! – így kezdte Sneider (Roy) Tamás évadnyitó beszédét, amelyről az Alfahír tudósított. Az egykor Roy néven ismert szkinhedvezér szerint ebben az egy mondatban meg lehet fogalmazni azt, ami a Jobbikra vár a következő évben. Az évadnyitón – amelyet előzőleg alig harangoztak be – nem jelentették be a párt korábban belengetett feloszlatását. Erről egy későbbi kongresszuson eshet majd szó.
Mindent megteszünk azért, hogy ez a despota rendszer megszűnjön, még akkor is, ha a demokratikus világ cserben hagy
– tett hangzatos vállalást Sneider, aki úgy érzi, Orbán Viktor benne emberére talált.
A skandinávoktól tanulna Sneider
Mindenki egy szebb jövőt szeretne a gyermekének – fogalmazott Sneider. Sokan gondolják úgy, hogy a gyermekeik mások rovására gazdagodjanak, de a Jobbik úgy látja, hogy csak a közösséggel együtt lehet gyarapodni. A szorgalomra és a tudásra alapuló jövőt akar a Jobbik – jelentette ki a Jobbik elnöke. Snieder Tamás szerint vannak olyan helyek, ahol ez megvalósul, a legsikeresebb országokat kell figyelembe venni, így például a skandinávokat, ahol a hibák dacára is messze jobban működik a társadalom.
Hiszem, hogy nekünk ezen országok felé kell orientálódnunk, ez teljesen ellentétes az Enyveskezű céljától, aki retteg a nyílt vitától
– mondta Sneider Tamás.
Együttműködne a Jobbik bárkivel, de ők szabnák a feltételeket
Nagyon határozott elképzeléseink vannak arról, hogy mit szeretnénk. Mi csak azokkal a parlamenti pártokkal vagyunk hajlandóak együttműködni, akik hajlandóak kiállni a demokrácia mellett és betartják a törvényeket. Demokratikus médiaszabályozásra van szükség, a közmédia kapja vissza köz-jellegét. Új demokratikus választási rendszert kell kialakítani. Létre kell hozni a korrupcióellenes ügyészséget, és már korábban elhangzott, hogy rendkívül fontos az autonómia kérdése is. Magyarországot meg kell védeni a tömeges bevándorlástól. Ki kell mondanunk, hogy 30 évvel ezelőtt óriási hiba volt, hogy az elszámoltatás elmaradt. Ha akkor ez megtörténik, akkor azok a politikai szereplők, akik a kommunizmusban szerepet vállaltak, felelősségre lettek volna vonva, akkor most más Magyarországon élnénk. A Jobbik egy modern, szociális, nemzeti néppárt, amely békés, fejlődő, a mai kor kihívásának megfelelő kormányzást szeretne – tette föl az i-re a pontot az egykor egy cigány férfi megveréséért elítélt szkinhed.
A baloldali pártokkal való összefogást kritizálta Murányi Levente. A jobbikos volt országgyűlési képviselő, aki az idén a Pongrátz Gergely Érdemkeresztet kapta, elmondta: amikor társai hívták, nem ment a kormány ellen demonstrálni, mert mindent kész vállalni, de azt nem, hogy vörös zászlók társaságában tüntessen. Hozzátette: ez a módszer nem az ő módszere. “Aggódva várok az eredményekre, aggódva reménykedem a Jobbik nemzet iránti akaratának észrevételében, mert sokan várják ezt tőlünk, azért tudjátok ezt. Egy Gyurcsány Ferenc, vagy egy Niedermüller Péter nem emberi kategória számomra” – fogalmazott.
Forrás: Alfahír/Hír TV; Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS