Célegyenesbe érkezett a nyári kontinenstornára készülő magyar labdarúgó-válogatott felkészülése, amelynek keretében a következő napokban lejátssza első két barátságos mérkőzését is. Ma este Törökország, míg jövő héten kedden este Koszovó ellen lép majd pályára Marco Rossi együttese.
Idén először lép pályára a magyar labdarúgó-válogatott, amely a tavalyi, veretlenül megvívott selejtezősorozat után a nyári, németországi Európa-bajnokságra készül. Marco Rossi szövetségi kapitány gárdája összesen négy felkészülési meccset vív majd meg a kontinenstorna előtt; ebből kerül sor az első kettőre ma, illetve jövő kedden este.
Elsőként az a Törökország lesz a mieink ellenfele, amelynek élén szintén olasz szövetségi kapitány dirigál, méghozzá a játékosként Eb-ezüstig jutó Vincenzo Montella. A félholdasok mögött is igencsak sikeres időszak áll, hiszen hozzánk hasonlóan megnyerték Eb-selejtezős csoportjukat, megelőzve Horvátországot és Walest is. Keretük félig otthon játszókra, félig légiósokra épül; utóbbiak közül van, aki a Real Madridból (Arda Güler), van, aki a Juventusból (Kenan Yildiz), van, aki az Interből (Hakan Calhanoglu) és van, aki Dortmundból (Salih Özcan) érkezik. Igencsak erős tehát Montella legénysége.
Kedden este a gyengébb játékerőt képviselő Koszovó vizitál a Puskás Arénában, amely az egyik legfiatalabb FIFA-tagállam. Ellenük történetünk első meccsét vívjuk majd. A balkániak ereje a sokszínűségükben van, hiszen válogatottjukban a földrész minden részéről érkező, koszovói felmenőkkel rendelkező játékos előfordul. Több topligás játékossal is büszkélkedhetnek, ugyanakkor keretükből ezúttal hiányzik a nemrég még Fehérváron játszó ék, Lirim Kastrati. Csoportjukban csak Andorrát tudták megelőzni, így ellenük mindenképpen esélyesnek számítunk, lebecsülni azonban semmiképpen nem lehet őket sem.
Ami a mieinket illeti, az utolsó pillanatban érkezett egy rossz hír: Willi Orbán kisebb sérülése miatt – a biztonság kedvéért – mindkét találkozót kihagyja, így a Lipcse kiváló védője nélkül áll majd ki a válogatott. Van ugyanakkor több visszatérő, olyan játékosok, akik alapemberei voltak Marco Rossinak, ám sérülés miatt hosszabb ideig nem állhattak rendelkezésre. Ismét láthatjuk majd játszani az Union Berlin szűrőjét, Schäfer Andrást, és ott van a keretben a Görögországból Horvátországba igazoló Kleinheisler László is. Rajtuk kívül meghívót kapott a Belgiumban remek formát mutató Vancsa Zalán, és biztosra vehető, hogy bemutatkozik a nemzeti csapatban a Hertha BSC védője, a német utánpótlás-válogatottak után felnőtt szinten a magyar válogatottat választó Dárdai Márton.
A mai, Törökország elleni mérkőzésre a hírek szerint valamennyi belépő elkelt, így a hosszú ideje veretlen nemzeti együttes első idei fellépése telt ház előtt zajlik majd a Puskás Arénában.
*****
A program
A magyar labdarúgó-válogatott programja az alábbiak szerint alakul:
Március 22. (péntek) 20.45: Magyarország–Törökország (Puskás Aréna)
Március 26. (kedd) 19 óra: Magyarország–Koszovó (Puskás Aréna)
*****
A keret
A két barátságos mérkőzésen Marco Rossi szövetségi kapitány a következő játékosokra számít:
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Tóth Balázs (Fehérvár FC)
Védők: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Mocsi Attila (Rizespor – Törökország), Szalai Attila (Freiburg – Németország), Szalai Gábor (FC Lausanne – Svájc)
Középpályások: Bolla Bendegúz (Servette – Svájc), Kerkez Milos (Bournemouth – Anglia), Kleinheisler László (Hajduk Split – Horvátország), Nagy Ádám (Spezia – Olaszország), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Nego Loic (Le Havre – Franciaország), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Styles Callum (Sunderland – Anglia)
Támadók: Ádám Martin (Ulszan Hyundai – Dél-Korea), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Horváth Krisztofer (Kecskeméti TE), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Vancsa Zalán (Lommel SK – Belgium), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)
Vezető kép: MTI/Kovács Tamás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS