Erős, célratörő vezetőnek nevezte az amerikai elnököt Orbán Viktor kormányfő a Facebook-oldalára kedden feltöltött videójában.
Donald Trump erős, “világosfejű” vezető, célratörő ember, aki pontosan tudja, hogy mit akar
– mondta a miniszterelnök. A miniszterelnök washingtoni találkozója után közölte: Donald Trump felkészült volt és Magyarországról is mindent tudott, amit tudni kellett, és az volt a célja, hogy jó együttműködés jöjjön létre a két ország között.
Azt hiszem, hogy ennek érdekében sokat tettünk egy kiváló hangulatú és a kölcsönös tiszteleten nyugvó megbeszélésen. Jó nap volt ez Magyarország számára
– hangsúlyozta Orbán Viktor. A miniszterelnök elmondta: nosztalgikus érzései voltak, hiszen 18 év után járt újra a Fehér Házban, az Ovális Irodában. Először 1998-ban Bill Clinton elnökkel találkozott ott, majd később George W. Bushsal. Megjegyezte: a mostani elnök – a fent részletezett okok miatt – másfajta vezető, mint az eddigiek voltak.
Forrás: MTI, Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS