A 2025-ös év csodálatos lesz, erről beszélt Orbán Viktor a múlt heti, Kossuth Rádiónak adott interjújában, de sokan szkeptikusak ezzel kapcsolatban. A jövő évi költségvetés azonban bizakodásra ad okot, hiszen otthonteremtésre, családtámogatásra, béremelésre, fejlesztésre is sok forrást különített el a kormány. Ezekről is beszélt ma Orbán Viktor a Kossuth Rádióban, de kitért arra is, hogy egy átmeneti időszak van éppen a béke megteremtését illetően, hiszen Donald Trum majd csak január 20-án lép hivatalba.
A kormány célja, hogy 3,4 százalékos gazdasági növekedést érjünk el a jövő évben, ehhez pedig szükséges, hogy a háború véget érjen, ugyanis Orbán Viktor szerint a magyar gazdaság minden problémáját ez okozza. Emlékeztetett a háborúra adott rossz brüsszeli válaszokra, mint például a szankciók. Ez ugyanis energiaáremelkedéshez vezetett, ami magával hozta az inflációt. Átalakult emiatt a gazdasági hangulat. Ha nem tudunk véget vetni a háborúnak, akkor a mostani védekező gazdasági attitűd, nem tud átalakulni optimizmussá.
Ahhoz, hogy sikeresek legyünk újra, véget kell vetni a háborúnak
-hangsúlyozta. Amit lehetett Orbán Viktor ezügyben megtett, a konfrontációt is vállalta. Az amerikai választás ezért volt fontos. A költségvetésünket is így kellett végiggondolni. Ha lesz háború akkor ilyen, ha nem lesz vége, akkor olyan költségvetés lesz. A kormányfő azonban biztosra vette, hogy Trump nyer.
2025-ben valóban történnek majd olyan dolgok, amik korábban még sosem.
Az emberek és a vállalkozások óvatosabbak lettek. De ez a költségvetés egy új gazdasági perspektívát ad, először is a legkisebbekre koncentrált, a családokra, hiszen megduplázzák a családi adókedvezmény. Másfelől komoly bértárgyalásokban van a kormány a szakszervezetekkel, mert a béreket szeretnék emelni. Több éves célt tűztek ki, hogy elérje az átlagbér az egymillió forintot. A harmadik nagy része a tervnek a lakhatás megoldása. Több intézkedés is azt a célt tűzi ki, hogy megfizethető legyen a lakhatás Magyarországon.
A 35 évnél fiatalabbaknak a munkaadó 150 ezer forintig havonta, tehát egy évben az 1,8 millió forint értékig kedvezményesen adhat lakhatási támogatást.
Ezt akár albérletfizetésre vagy a saját lakásának a törlesztőjére is felhasználhatják a fiatalok. Azok a cégek, akik tudnak ilyen támogatást adni, versenyelőnybe fognak jutni másokkal szemben – tette hozzá Orbán Viktor.
A kisvállalkozásokat pedig a Demján Sándor programmal támogatnák, ahol őket próbáljuk segíteni azzal nagyobbak legyenek, ezért tőketámogatási programot hirdetnek. A dolgozó fiataloknak pedig ott van a munkáshitel, ami 4 millió forintos hitel.
A béke esélyeiről
Szélcsendben vagyunk etekintetben Orbán Viktor szerint. A békepárti erők győztek, de Trump csak januárban lép hivatalba. Azt, hogy addig mi történik kérdéses, hiszen az előző adminisztráció háborúpárti volt. Intézkedni nem elnökként kockázatos dolog, hiszen Trumpot mindig börtönbe akarják zárni.
A békevitorlás ott vesztegel a nyílt tengeren, hogy akkor most mi lesz.
Nekünk addig is Brüsszelben kell tevékenykedni, nekünk ott van dolgunk. Nehogy az a gondolat szökjön szárba, hogy Amerika nélkül is lehet folytatni ezt a háborút. Ezt a gazdaságunk tönkretétele nélkül nem lehet megtenni.
A versenyképességi paktumról elmondta a kormányfő, hogy ezelőtt 10-15 évvel az USA és Európa gazdasági fejlődése fej-fej mellett maradt. 15 százalékkal nőtt azóta Európa gazdasági növekedése, Amerikáé 65 százalékkal. Valamit tehát rosszul csináltunk, ezért valaki felelősséggel tartozik. Ennek ellenére mi egész jól megúsztuk, mert nem estünk gazdaságilag akkorát, mint például Németország. Két-három év alatt meghal Európa, ha nem változtat- ezt Macron elnök mondta. Ha nem tudjuk ezt a következő évben megtenni, bekövetkezik Marcon jóslata.
Az energiaárakat tehát csökkenteni kell, ezért felül kell vizsgálni a szankciókat, mert enélkül nem másznak lejjebb az árak. Antibürokratikus forradalmat kell létrehozni, mert életidegen szabályok vannak, amelyek ellehetetlenítik a változást. Erre az esély 30 százalék. Ezért ellen kell állni, ha valamit Brüsszel akar, de mi nem. A költségvetésünk is egy nyílt lázadás.
A budapesti csúcson mindenki részt vett, az ok, hogy mindenki eljött Mario Draghinak köszönhető. Készített az elnök ugyanis egy tanulmányt az Európai gazdaságról, ami letaglózó. A balos sajtó skandallumnak érzi, hogy a nyugati világ hanyatlik, de amit Draghi leírt, az nem hanyatlás, hanem zuhanás. Ez hozta létre azt a hangulatot, hogy mindenki egyetértett azzal, hogy változtatni kell.
Nemzeti konzultációról
A megerősítés miatt fontos a nemzeti konzultáció, a brüsszeli csatákhoz kell a muníció. A másik célja, hogy az emberek elgondolkodjanak Magyarország jövőjéről, ebben segít ez az ív. Ha valaki erre hajlandó, akkor biztos beszélnek is erről egymás között. A közösségesítésre alkalmas a nemzeti konzultáció. Szánjanak erre néhány percet az emberek és beszélgessenek egymással róla.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS