Egy erős anyaország képes lehet arra, hogy ha a világ egyszer úgy fordul, hogy kedvező lehetőségeket tár fel előttünk, akkor ne készületlenül és erőtlenül álljunk, hanem az erőnket felhasználva meg tudjuk vetni a lábunkat, és egy számunkra természetesebb módon tudjunk újrarendezni a világot (…) a legfontosabb a remény életben tartása – fogalmazott Orbán Viktor a Magyar Állandó Értekezleten a Várkert Bazárban.
Beszéde elején az októberben tragikus hirtelenséggel elhunyt Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkárról is megemlékezett a miniszterelnök:
Személy szerint is a legnagyobb vesztesek közé tartozom azzal, hogy itt hagyott bennünket Potápi Árpád János barátunk.
Ezt követően Potápi Árpád Jánostól idézett, aki azt mondta „szebb a világ velünk, mint nélkülünk.” Hozzátette: az államtitkár nagyon hiányozni fog.
A miniszterelnök elmondta: – Mindig úgy gondolkoztunk, hogy ha rendeződnek a világban a dolgok, és számunkra kedvező lehetőségeket tár fel, akkor a magyarok készen álljanak arra, hogy az erőket felhasználva meg tudjuk vetni a lábunkat, és számunkra kedvezőbb irányba tudjuk újra rendezni a világot. Szerinte a nemzetpolitikai eredményeink nem a megoldást, hanem a remény életben tartását jelentik. A kormányfő elmondta, 2010 óta 1374 milliárd forintot költöttek nemzetpolitikára, ami évekre lebontva 100 milliárdot jelent – ez 2009-ig 9,1 milliárd forint volt. Kifejtette, a magyar parlament most tárgyalja a következő évi költségvetést, emiatt aktuális ez. Orbán Viktor szerint szétcsúszóban van a világ, így kell helytállnunk benne. Mint mondta, „ha a világot nem tudjuk megmenteni, akkor legalább mentsük meg magunkat”.
Nem olyan bonyolult magyarnak lenni, egyszerűen bele kell nőni
– idézte fel Potápi Árpád gondolatait. Mint mondta, az anyaország diplomáciai mozgásterének a bővülése a külhoni magyarok lehetőségeinek bővülését is jelenti.
Európa elszegényedik, a magyaroknak saját utat kell találniuk
mondta a miniszterelnök, aki szerint ha várunk, az unió nem fog olyan stratégiát kidolgozni, ami mindenkinek sikeres lehet. Hozzátette: a saját utunkat kell járni. Meg kell barátkoznunk olyan gondolatokkal, mint a gazdasági semlegesség vagy a nemzeti önérdek – fogalmazott. Mint kifejtette, ebben nem állunk olyan rosszul, ugyanis Magyarország meghozta azokat a döntéseket, amelyek nélkülözhetetlenek a nemzetpolitikához, hiszen robusztus gazdaságpolitika nélkül nincs nemzetpolitika sem, mert enélkül arról szólna a Máért az utóbbi években, hogy elmagyarázzuk egymásnak, mit miért nem lehet.
Az amerikai elnökválasztások eredménye kapcsán Orbán Viktor elmondta, hogy Magyarország nem lesz egyedül a nemzetközi térben olyan kérdésekkel, mint a migráció megállításának kérdése, a békekötés az ukrajnai háborúban és az LMBTQ-lobbi terjedése. Egy átfogó USA–Magyarország-egyezség kilátásairól elmondta, hogy javítani kell a két ország közötti, kettős adóztatást elkerülő megállapodáson. A magyar külpolitika legfontosabb szabálya, hogy a nehézségek beépített és állandó kísérőtársai, amelyeket azért vállal, hogy a küzdelmek árán végül eredményekre jusson, mint amilyen a legutóbbi négy évben történt Donald Trump kapcsán.
A kormányfő ezután bejelentette: a román miniszterelnök hamarosan hazánkba látogat. „Idejét sem tudom, mikor volt ilyen utoljára” – fogalmazott ennek kapcsán, hozzátéve, hogy a két ország kapcsolatának javulását reméli a találkozótól. Beszélt a szlovákiai helyzetről is. Mint mondta, olyan, korábban még abszurdnak tűnő helyzet állt elő, hogy a szlovák állami szuverenitás legelkötelezettebb képviselői a felvidéki magyarok. Megjegyezte, hogy az új Fico-kormány ebben a kérdésben jó támogatója a magyar kormánynak.
A szlovén kapcsolatoktól javulást remél a miniszterelnök, a korábbi állapotok visszatérését. Ausztriában új helyzet van, a választást megnyerő párt helyett a második pártot kérték fel a kormányalakításra, mégsem jelentek meg NATO-csapatok diktatúrát kiáltva. A két ország kapcsolatát kiegyensúlyozottnak ítélte a miniszterelnök. Orbán Viktor szerint az a tény, hogy Magyarország Horvátország egyik legfontosabb kliense a turizmus terén, átsegítheti a jelenlegi konfliktusokon is a két ország kapcsolatát. A szerb–magyar kapcsolatok folyamatosan javulnak, ezért Pásztor Istvánnak és a pártját halála után átvevő fiának is köszönetet mondott a kormányfő. A két ország kormánya elkötelezett abban, hogy biztonsági és katonai kérdésekben is együttműködést alakítson ki.
Ukrajnáról azt mondta, hogy nem kerülhet közelebb az unióhoz, amíg bizonyos lépéseket nem hajt végre a magyar kisebbségek védelme érdekében, amelynek a magyar kormány is mindenképpen érvényt fog szerezni. Az Ukrajna és Oroszország között zajló háború viszont az első számú uniós kérdés. A miniszterelnök kifejtette, az USA-ban az előző kormányzat január 20-áig kezében tartja az összes döntést, az amerikai nép döntésével szemben azonban nem lenne helyes cselekedni, mégis ezt teszi a korábbi adminisztráció.
A kormányfő szerint ahol most tartunk, az a háború új szintje, ezért is retteg mindenki attól, hogy mi lesz most, milyen válaszcsapást ad Oroszország az amerikai rakéták használatára. Én sem tudom, szeretnék megnyugtató dolgokat mondani, de nem tudok
vallotta be a miniszterelnök. Hozzátette: abban azonban biztos, hogy Magyarország ebben a bizonytalan helyzetben biztonságban van. Részben a NATO miatt, részben pedig azért, mert minket egyik fél sem tekint katonai ellenfélnek.
A kormányfő a magyar nemzetpolitikát úgy foglalja össze, hogy
az ellenfeleink az első világháború után úgy döntöttek, hogy Magyarország legyen kicsi is szegény, mi 2010 óta azonban azon dolgozunk, hogy Magyarország legyen nagy és gazdag. Remélhetően a most kitágult külpolitikai mozgásteret képesek leszünk ezen cél érdekében felhasználni.
A Magyar Nemzet tudósítása alapján. Fotók: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS