Százas nagyságrendben vannak baloldaliak a trafiknyertesek között – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök ma reggel a közrádióban. A kormányfő a Kossuth Rádióban visszautasította azt a vádat, amely szerint politikai szempontok alapján születtek döntések a trafikpályázaton.
„Szelíd ember vagyok, tehát nem fenyegetőzésképpen mondom, de hogy ha mi egyszer politikai szempontokat akarnánk egy ilyen pályázati rendszerben érvényesíteni, ott egy, azaz egyetlen baloldali sem nyerne. Nem politikai szempontok alapján születtek döntések” – nyomatékosította Orbán Viktor.
Feltette a kérdést: „miért lenne baj, ha egyébként a mi értékrendünket valló vállalkozók is, ha megfelelnek a pályázatokon, nyerhetnének?” Alaposan előkészítettük a trafiktörvényt, meg kell kötni a szerződéseket – mondta Orbán Viktor, aki szerint kétszáz alatt van azoknak a „veterán” trafikosoknak a száma, akik húsz éve ebből élnek, és nem nyertek a pályázaton. Ők újra pályázhatnak.
A Pestisrácok írta meg elsőként, hogy a trafikpályázatok ügyében Ángyán József is kiugrasztaná a nyulat a bokorból, a korábbi államtitkár támogatja, hogy álljon fel a trafikmutyit felgöngyölítő parlamenti vizsgálóbizottság.
Fotó: Magyar Hírlap
Facebook
Twitter
YouTube
RSS