A védekezésben részt vevők száma most már folyamatosan csökken, szombaton 5344 hivatásos vett részt a védekezésben, vasárnap már csak 5025 főre lesz szükség – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az árvízvédelmi operatív törzs vasárnap reggeli ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.
A kormányfő arra is kitért, hogy az önkéntesek száma szombaton 1286 fő volt, de arra számítanak, hogy vasárnap 324 önkéntesre lesz szükség. Jelezte, hogy önkéntes civilekről beszél, mert az önkéntes tűzoltókat vagy mentőszervezeteket a hivatásosokhoz szokták számolni.
Már kedden elhagyhatja a legmagasabb vízszint Magyarországot, de a fegyelem és a figyelem nem lazulhat
– mondta a miniszterelnök vasárnap reggel.
MTI; Fotó: Facebook
Facebook hozzászólás
Logikus
2024-09-22 at 14:13
Ne feledkezzünk meg arról, hogy a ballibek jogelődjei a komcsik és a szocik intézték el végleg Magyarországot, amikor a folyószabályozásokkal elérték azt hogy hamar kifut a víz az országból és mivel leszűkítették a folyók ártereit és gátak közé szorították, ezért a talaj vízháztartása is egyre apad, mert egyre lejjebb csúszik. Elintézték a komcsik, hogy az ország kiszáradjon visszafordíthatatlanul! Gratulálunk nekik…..
Eszébe jutott ez valakinek?
Aki unatkozik az liberális
2024-09-22 at 13:31
Hooo majd lesz ha levonul az ár akkor meg az lesz a téma, hogy minden sár iszap meg kosz ,orbán menjen takarítani ,utána meg lesz újra a korházak,a vasút ,a csipkebokor vessző meg amit csak el lehet képzelni..
budai
2024-09-22 at 10:07
Good job, dear Viktor.
2 hétig téma nélkül a liberáltak.