A Dunán valaha tapasztalt egyik legnagyobb árvízként marad meg a magyar vízügy történetében a mostani, amelyben komoly veszélyben is voltunk – mondta a kormányfő a TV2 Tények című műsorában kedd este.
Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy az ország hatalmas munkát végzett, és most már “az anekdoták jönnek elő, meg a lelkileg felemelő pillanatok”, de voltak veszélyes időszakok is.
Ha nem lett volna ilyen olajozott az együttműködés a védekezésben résztvevők között, ebből nagy baj is lehetett volna
-jelentette ki.
Magyarország megvédte magát és sokadik alkalommal bizonyítottuk be saját magunknak, hogy Magyarország ezt meg tudja csinálni
– jelentette ki. A miniszterelnök – aki a dunaszekcsői védekezés megtekintése után érkezett az interjúra – azt közölte: végeredmény hirdethető, Magyarország-árvíz: 1:0, és bár az apadás szokott néha gondot okozni, de most erre sem számítanak.
Az apadás felgyorsult és a legmagasabb vízállás két nappal hamarabb hagyja el az országot, mint amire számítottak
-jelezte. A kormányfő úgy fogalmazott, hogy a vízügyesek fantasztikus munkát végeztek, “le a kalappal”, és a katonák, rendőrök is jól dolgoztak. Kitért arra is, hogy ez immár az ötödik árvíz, amely elleni védekezést miniszterelnökként felügyeli, de az állami és az önkormányzatok közötti együttműködés a védekezés során most működött a legolajozottabban. Izgalmas pillanatként jelölte meg a Lajtánál a gát átvágását és a víztömeg víztározóba engedését, mint mondta, ilyet még nem kellett elrendelnie.
Magyarország nemzetközi összevetésben is kiemelkedő színvonalon védekezett az árhullám ellen
– tette hozzá. Mint kifejtette, ezt az is segítette, hogy mindig van két-három nap előnyünk a többi védekező országhoz képest.
A csapadék nagyobb része ugyanis a hegyekben esik, így ott a baj azonnal jelentkezik, és mire ez a vízmennyiség Magyarországra érkezik, jobban fel lehet készülni a védekezésre
-mondta.
Tehát jól védekeztünk, ez igaz, de van helyzeti előnyünk is
-fogalmazott a miniszterelnök. Kiemelte, az árhullám levonulásával nagyon fontos szakasz kezdődik az árvízvédelemben, “van egy közegészségügyi teendő”, amelynek keretében közegészségügyi takarítást, rendrakást kell elvégezni.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS