A baloldal továbbra sem áll le a háborús uszítással, a kormány célja viszont a béke megőrzése és a menekültek ellátása. Márki-Zay Péter az ukrán elnöknek szinte “pénzt, paripát, fegyvert” ígért. Erre reagált közöségi oldalán Orbán Viktor, aki a pocséknemzetező Gyurcsánynak is üzent.
A miniszterelnök szerint a politikában felnőtt, érett lelki alkatú embernek van csak helye, aki nem azonosul a konfliktus egyik vagy másik szereplőjével, hanem először is tisztázza, hogy kik vagyunk mi, és mi a viszonyunk ehhez a konfliktushoz.
Ez nem egy kalandregény, ez vérre megy. Itt emberek halnak meg, országokat lőnek szét, gazdaságok omlanak össze. Itt nem képzelhetjük bele magunkat valamelyik szereplő helyébe, hanem azt kell világosan megmondani, hogy ez itt Magyarország, mi vagyunk a magyarok, vannak világos érdekeink, van felelősségünk is, a bajbajutottakon mindig segíteni kell, és erőnkön felül segítünk is. Az egész európai segítségnyújtást, ha áttekintem, népességarányosan mi fogadjuk be a legtöbb menekültet, mi látjuk el a legtöbb embert, a magyar népesség több mint 5 százalékát láttuk már el. Mi nem pocsék, hanem nagyszerű nemzet vagyunk, amely erkölcsileg helyesen jár el. De nem tudunk úgy segíteni az ukránoknak, hogy szétlövetjük Magyarországot. Az nem segítség, hogyha elzárjuk az orosz gáz- és olajcsapot, és a magyar gazdaság három nap múlva vagy négy nap múlva megáll – azzal nem segítettünk az ukránoknak
– fogalmazott bejegyzésében a kormányfő. Orbán Viktor arra is kitért, hogy nincs is felelősségünk ezért a háborúért, mert akik a háborúról döntöttek egyik vagy másik oldalon, velünk erről nem konzultáltak, nem vontak be; ez nem egy közös döntés részeként alakult ki, amely megalapozná Magyarország felelősségét.
Ezért jól, világosan kell meghatározni, hogy mi a magyar emberek és Magyarország érdeke. Nekünk nincs annál több felelősségünk, mint aminek egyébként eddig is minden nap eleget tettünk, de annak eleget is fogunk tenni
– zárta sorait a miniszterelnök.
Forrás: Facebook; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Facebook
Twitter
YouTube
RSS