2022 a baloldal teljes bukásának éve volt – írja év végi összefoglalójában az Origo.hu. A cikk kiemeli, hiába zajlott az ellenzéken belül előválasztási kampány, a végül helyzetbe került Márki-Zay Péter nemcsak botrányos kijelentései csúfos bukást hoztak a baloldalnak a választásokon. Ráadásul éppen Márki-Zay egy kijelentése buktatta le a baloldalt, hogy a kampányban az USA kormányzatáig érő pénzeket is használt az ellenzék.
Mint felidézik, 2022 meglehetősen mozgalmas év volt, az országgyűlési választásokra létrejött a szélsőjobboldal és a baloldali pártok egysége, ám a “csodafegyver” besült, a Fidesz a negyedik kétharmados győzelmét aratta. Hozzáteszik, a 2019-es önkormányzati választás vélt sikerei nyomán az ellenzék 2021-ben is megismételte az előválasztási procedúrát, amelynek októberi, második fordulójában a képviselőjelöltek megválasztását követően került sor az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek versenyeztetésére. Az eleinte esélyesnek tűnő Karácsony Gergely visszalépése után a hódmezővásárhelyi polgármester, Márki-Zay Péter Gyurcsánynéval küzdött meg a jelöltségért, és győzött, innentől azonban elszabadult hajóágyúként záporoztak sértései, meghökkentő kijelentései. Ezek közül vitathatatlanul a legnagyobb társadalmi felháborodást az a kijelentése okozta, hogy hazánknak ki kellene vennie a részét az orosz-ukrán háborúban. Bár, mint utóbb kiderült, a baloldali kampányba ömlött az amerikai pénz, sőt, Brüsszel és a nyugati média is Márki-Zay Pétert támogatta, a Fidesz-KDNP sosem látott választási sikert ünnepelhetett,
a bukott kormányfőjelölt mellé a színpadra a pártvezetők többsége nem állt fel, lényegében azonnal szét is esett az egység.
Az elemzésben kitérnek arra is, 2022-ben egyértelműen kiderült az is, hogy a magyar politikai baloldal kampányát gyakorlatilag teljes egészében Amerikából pénzelték. A baloldalt lényegében Márki-Zay Péter buktatta le még augusztusban, egy Magyar Hangnak adott interjúban, ahol többek közt említést tett az Action for Democracy (AD) nevű szervezetről is, amelynek vezetője Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök és Karácsony Gergely főpolgármester egykori tanácsadója, Korányi Dávid volt. A botrány nyomán nem csak a NAV és a rendőrség indított nyomozást, felmerült, hogy Magyarország szuverenitása is sérülhetett a kampányban, így a nemzetbiztonsági szolgálatok is vizsgálódni kezdtek. A nemzetbiztonsági bizottság ennek a folyamatnak a részeredményeként a közelmúltban nyilvánosságra hozott egy titkos minősítés alól feloldott beszámolót, amelyből kiderült, a National Endowment Democracy (NED) is részt vett a baloldal felpénzelésében, amely szervezetet általában csak a CIA „hivatalossá tett külföldi megjelenéseként” szoktak jellemezni, forrásaikat is az Egyesült Államok költségvetéséből fedezik. Ebből Magyarországra közel 3 milliárd forint jutott.
A jelentés szerint a Márki-Zay Péter által életre hívott Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) 1,8 milliárd, a DK-közeli Ezalényeg.hu kiadója, az Oraculum 2020 Kft. több mint 1 milliárd, a DatAdat-cégcsoport közel 150 millió, a Gemius Hungary Kft. pedig mintegy 3 millió forintot kapott az Action for Democracytól
-írja az Origo, hozzátéve, a fent említett összegekből az MMM 1,4 milliárdot, az Oraculum 2020 Kft. pedig 324 millió forintot továbbított a Bajnai Gordon volt kormányfő és a Ficsor Ádám egykori titokminiszter érdekeltségébe tartozó DatAdat-csoporthoz,
vagyis a baloldali kampányt bonyolító vállalkozások nagy összegeket zsebelhettek be.
Összességében kijelenthető, a legutóbbi országgyűlési választásokat Amerikából befolyásolták, az ellenzéki pártok figyelmen kívül hagyva a magyar érdekeket, az amerikai narratívák mentén fogalmazták meg üzeneteit.
Forrás: origo.hu; fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS