Őrizetbe vette kedden a korrupció elleni lengyel hivatal (CBA) Marek Chrzanowskit, a lengyel bankfelügyelet (KNF) két héttel ezelőtt lemondott elnökét – jelentette a PAP hírügynökség.
Chrzanowskit korrupcióval gyanúsítják, és a katowicei ügyészségen fogják kihallgatni – közölte a CBA sajtóosztálya. A gyanút annak a hangfelvételnek a titkosszolgálati elemzésére alapozzák, amely a KNF volt elnöke és a hatodik legnagyobb lengyelországi pénzintézet, a Getin Noble Bank (GNB) tulajdonosa, Leszek Czarnecki beszélgetését rögzíti. Czarnecki november elején a Gazeta Wyborcza című lengyel napilapnak és az ügyészségnek adta át az említett, általa rögzített hanganyagot. Azzal vádolta Chrzanowskit, hogy idén márciusban jelentős összeg fejében a KNF “jóindulatú hozzáállását” ígérte a nehézségekkel küszködő, átalakítás előtt álló GNB-nek. A hanganyag egyes részeit idéző cikk november 13-án jelent meg a Gazeta Wyborczában, Chrzanowski még aznap benyújtotta lemondását, amit Mateusz Morawiecki kormányfő elfogadott.
A KNF volt elnökének keddi őrizetbe vétele Michal Dworczyk, a lengyel kormányfői hivatal főnöke szerint “annak bizonyítéka, hogy az állam hatékonyan működik”. Hangsúlyozta egyúttal: csak a bírósági ítélet után válik majd egyértelművé, mi történt valójában a KNF és a GNB között. A lengyel kormányfő múlt pénteken Jacek Jastrzebskit nevezte ki a KNF új elnökévé. A lengyel szenátus aznap megszavazta a pénzfelügyelet megerősítését, valamint a pénzpiacot érintő fenyegetéseknek az eddiginél gyorsabb azonosítását célzó, még a KNF elnökének leváltása előtt benyújtott törvénytervezetet. A jelenleg az államfő jóváhagyására váró jogszabály értelmében a KNF-et a kormányfő és a titkosszolgálatokat felügyelő szerv képviselőivel bővítenék. A kormányfő eddig nem delegálhatott megbízottat a bankfelügyeletbe.
MTI; Vezető kép: RMF24
Facebook
Twitter
YouTube
RSS