Miután visszalépett Gyöngyösön Hiesz György, az MSZP-Párbeszéd úgy döntött, helyi elnökét, Orosz Bálintot indítja el az áprilisi választásokon. Az atv.hu értesülését az ATV Startban Szakács László megerősítette.
Mint arról korábban beszámoltunk, az MSZP-s Hiesz György hétfőn, könnyekkel küszködve jelentette be, hogy visszalép a képviselőljelöltségtől a gyöngyösi 2. számú választókerületben, ráadásul közel harminc éves tagság után kilép az MSZP-ből is, és függetlenként indul a jövő évi önkományzati választásokon. MSZP-s források szerint Hiesz lépése mögött Molnár Gyula azon utasítása állt, hogy az említett gyöngyösi választókerületben Fodor Gábor, a Liberálisok pártelnöke indulhasson el. Végül egy emberként szavazták le szerda délután Gyöngyösön a helyi szocialisták, hogy Fodor Gábor legyen a képviselő-jelöltjük. A helyszínen Mesterházy Attilát is felkérték, hogy legyen ő az MSZP-Párbeszéd képviselő-jelöltje, ő viszont állítólag erre azt mondta: “a főteret megtalálja ugyan, de nincs helyismerete”, így pedig nem vállalhatja. A jelen helyzetben a legvalószínűbbnek azt tartották, hogy a helyi MSZP-elnök, Orosz Bálint indulhat, miután Hiesz György visszalépett. Ezt az értesülést erősítette meg csütörtök reggel az ATV Start című műsorában Szakács László, az MSZP frakcióvezető-helyettese.
Forrás: atv.hu, PS, fotó: atv.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS