Nekünk lett (sajnos) ismét igazunk. A Libz of TikTok legújabb adásában Bálint Botonddal emlékeztünk vissza azokra az időkre, amikor arra próbáltuk meg felhívni a liberálisok figyelmét, hogy a nemváltás nem minden esetben ad megoldást a láthatóan, hallhatóan mentális beteg emberek problémáira. Nekik a közösségi média és a woke-társadalom azt a hazug igazolást adta, hogy a nemváltással jól járnak. Így járt például BishBharbie is, akiről annak idején számtalan alkalommal beszéltünk. A közösségi médiában már nem aktív egykori transznemű influenszer ugyanis a hírek szerint többszörösen próbált már meg öngyilkos lenni, valamit súlyos drogproblémái is vannak, az élete szétcsúszott és a lejtőn száguld, nem meglepően azóta, hogy megkezdte a nemátalakítást.
Facebook hozzászólás
triacus
2024-12-20 at 15:04
@CIKI!!!:
@Alfonzó általánosságban beszélt, vagyis hogy azt a pénzt, amit a “nemátalakító műtétnek” nevezett, az orvosi etikával nem összeegyeztethető eljárásra költik világszinten (az Egyesült Államokban, 2023-as adatok szerint, 2016 és 2020 között 48019 páciensen végeztek el ilyesmit – a COVID-pandémia alatt a beavatkozások száma megháromszorozódott – akiknek 52,3 %-a 30 év alatti volt) – amivel nem kezelik a nemi diszfóriában/inkongruenciában szenvedő beteg mentális problémáit – azt költhették volna pszichológiai terápiára.
Konkrét esetleírásnak meg ott van a fenti videó. Vagy ott van példának okáért az előző hozzászólásomban az Egyesült Királyságban a Tavistock Intézet – ott is perbe fogták az ott dolgozó “orvosokat”.
De említhetnénk a David Reimeren, orvosi műhiba után végzett “pszichológiai kísérletet”. Nem volt szép kimenetele.
na4
2024-12-20 at 14:53
Aki hülye, az megérdemli a sorsát.
CIKI!!!
2024-12-20 at 14:26
Alfonzó2024-12-20 at 13:45
Mit tudsz mesélj!
Mennyit költöttünk, hány esetről tudsz? Konkrétan ha lehet!
Esetleg nálatok a faluban hemzsegnek az átoperált óvodások?
A csúnyácska kamaszlányt meg majd megdugja a csúnyácska kamaszfiú!
Alfonzó
2024-12-20 at 13:45
Azt a rengeteg pénzt, amit pl a TB-ből v saját zsebből nemváltó műtétekre forditunk…ha helyette ezt az összeget inkább pl egy csúnyácska kamaszlány önelfogadáshoz vezető pszichológiai kezelésére forditottuk volna….talán mindnyájan jobban jártunk volna e világon.
K
2024-12-20 at 12:46
–Maximálisan szuper a fenti videó, maximálisan egyetértek….:
Örülök annak hogy van olyan pszichológus–Bálint Botond–aki normálisan beszél , cselekszik.
–Annyit tennék hozzá hogy mindezekről a liberális ideológia és a politikusai tehetnek, ami most már jóval felülmúlta a kommunista ideológia baromságait…hülyeségeit.
–“Szabadság, testvériség, egyenlőség”… mondja a liberalizmus , de ezeket a fogalmakat nem szabad kiforgatni saját tartalmukból és ellenkező gyakorlatot adni annak…..: mindennek megvan a határa, mégpedig a nagyon helyeselhető “szabadság testvériség egyenlőség ” is csak addig jó, amig nem okoznak károkat a társadalomnak. Sajnos mára a liberalizmus társadalomellenessé vált, felülmúlva a kommunizmust és a nácizmust.
–A liberalizmus a “szabadság testvériség egyenlőség” zászlója alatt és ürügyén szemérmetlen károkozást folytatnak, és ezt a józan embereknek meg kell akadályozni—minimum azzal hogy nem szavaznak rájuk.
csakafidesz
2024-12-20 at 12:42
Aki nemváltó műtétre jelentkezik az eleve nem normális.
triacus
2024-12-20 at 12:27
@riseup: Ignoratio elenchi-jellegű érvelési hibát vétettél.
Nem arról van szó, hogy más emberek is követnek el öngyilkosságokat, hanem hogy a “transzneműnek” hazudott, nemi diszfória (APA DSM V)/inkongruencia (WHO ICD-11) mentális betegségben szenvedők esetében magasabb az öngyilkosok aránya.
És ez mindez azért történik, mert ezen jelenség kezelésére alkalmazott “affirmatív terápia” – a “hormonterápia”, “nemátalakító műtét” (pontosabban csonkolás), vagyis hogy a beteget téveszméiben megerősítik, azokat nem kezelik – nem kezeli a páciens mentális problémáit (ugyanis nemi diszfória/inkongruencia mellé sok egyéb mentális probléma – szorongás, depresszió, stb…) társul.
Többek között ezen felismerés miatt zárták be az Egyesült Királyságban a Tavistock Intézetet és kezdeményeztek pert az ott dolgozókkal szemben.
@CIKI!!!: Hozzászólásoddal prezentáltad a szélsőbaloldali libsevik mentalitást: mivel érveket nem tudsz felhozni, ezért argumentum ad hominem-jellegű, nyomdafestéket nem tűrő, kocsmai stílusú, vitaképtelen mocskolódásba kezdesz. Le style c’est l’homme.
hedi
2024-12-20 at 12:11
Ciki, nagyon ciki vagy.
Ferenc Kovács
2024-12-20 at 11:59
riseupot fel kell világosítanom arrúl, hugy amit mível a csúsztatás minősített esete!
Ugyanis NEM az a téma, hugy vannk-e É ilyen egyedek a társadalom mocsarában, hanem AZ, hugy a NEMÁTAKÍTÁS VAN ok-okozati összefüggésben a bedilizéssel O:)
sapienti sat!
nelöködj
2024-12-20 at 11:32
CIKI !!!
“dórika” meg az ilyen magadfajta x.r csömbőköt, “maximum” tisztasági betétnek használná (szüretkor)!
Theo
2024-12-20 at 11:29
Az ilyen temeknal azonnali felsorakoznak az érintettek és próbálják menteni a munder “becsületét”.
A józan ész ellenében.
Forduljatok vissza, hátha még nem késő!
Bazd meg liberális!
2024-12-20 at 10:55
riseup2024-12-20 at 10:40
Te buzi hugy ,arról van szó,hogy a gender szart eröltetik rá az emberekre fiatal gyerekekre föleg azokat hülyítik ,szegényeket bármire rá lehet venni,és közben megy a duma milyen jó is bármivé átalakulni ,legyél bármi,egyszarvú ,patás állat, vagy magadból kifordult aberrált lény , vágasd le, a másik meg varrason oda egy huscafatot ,és a liberális ideológia nem hajlandó a veszélyekre rámutatni ,tolja az aberrált szarát ,van statisztika ahol az átműtöttek 60-70% mentálisan beteg, gyógyszer és kábító függő ,úgy hogy bazd meg az okoskodásod és húzz magadra egy ilyen transz lófaszt és élvezkedj vele!!
CIKI!!!
2024-12-20 at 10:46
A PS helyében én az ilyen dórika féléket maximum takarítónőnek tudnám alkalmazni!
riseup
2024-12-20 at 10:40
Én egyszer hallottam egy keresztény, hetero, fehér férfiröl aki öngyilkos lett mentális problémái miatt. Meg egy másikról aki alkoholista lett. Volt egy harmadik is, aki bekattant és embereket mészárolt le. A negyediket elö se hozom, aki gyerekeket molesztált. Ja várj, nem is, több ezer ilyenröl hallottam már!
De ezek biztos csak elszigetelt esetek, meg ebböl nem lehet következtetéseket levonni a keresztényekröl, a fehérekröl, a heterokról, vagy a férfiakról ahogy ezt ti teszitek transzok esetében.. Vagy a ti logikátok alapján mégis?
hozzaszolo
2024-12-20 at 09:16
valamit súlyos drogproblémái is vannak
valamint. Úgy írjuk általában, régebben, még nem váltás előtt.