Megnyíltak a Magyar falu program első pályázatai, amelyben orvosi szolgálati lakásra, orvosi rendelők fejlesztésére és orvosi eszközök beszerzésére nyújthatják be pályázatukat kedd délutántól az ötezer lakosúnál nem nagyobb települések, illetve önkormányzati társulások – közölte a Miniszterelnökség. A tárca közleményében hangsúlyozta, a három alprogramra összesen 7 milliárd forint támogatási keretösszeg áll rendelkezésre.
A szolgálati lakás alprogram orvosi szolgálati lakások létrehozásához nyújt támogatást olyan településeken, amelyeken az orvosi praxis a pályázat benyújtásától számított legalább 6 hónapja tartósan betöltetlen, a programnak 3 milliárd forint a keretösszege
– írta a Miniszterelnökség.
A kormány az orvosi rendelők fejlesztésére indított alprogramban új, többcélú egészségügyi intézmény létesítését vagy már meglévő (akár eltérő funkciójú vagy használaton kívüli) önkormányzati tulajdonú létesítmény átalakítását, felújítását, korszerűsítését, bővítését, illetve az ezzel kapcsolatos berendezések, eszközök beszerzését teszi lehetővé, összesen 2 milliárd forint értékben.
Az orvosi eszközök alprogram célja pedig az egészségügyi alapellátás biztosítása, feltételeinek javítása, a megfelelő orvosi eszközök beszerzésének elősegítése a kedvezményezett településeken
– ismertette a Miniszterelnökség, hangsúlyozva, hogy a fejlesztés eredményeként mérséklődnek az egészségügyi alapellátás területi egyenlőtlenségei. Erre a támogatásra 2 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre.
A pályázatok benyújtására a Magyar Államkincstár elektronikus felületén nyílik lehetőség.
Forrás:MTI/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS