Nagy-Britannia kilépésével (Brexit) Európa veszíteni fog jelentőségéből és helyzetéből a világban – jelentette ki Christian Kern osztrák kancellár pénteken, és egyúttal kizárta annak lehetőségét, hogy népszavazás legyen Ausztriában vagy más országban egy esetleges további kilépésről.
A kancellár úgy vélte, hogy az Európai Unióban egészen világos következtetéseket kell levonni a csütörtöki brit népszavazás eredményéből, és el kell oszlatni az emberek félelmeit. Egyúttal intette a politikai vezetést a visszafogottságtól, utalva arra, hogy meglátása szerint az EU-pártiak eddig “túlságosan védekező módon” viselkedtek.
Lesz, bár nem túl jelentős kihatása az osztrák gazdaságra
A hosszú távú, elsősorban gazdasági kihatásokat érezni lehet majd a kellő időben – jelentette ki a kancellár, és leszögezte: nem számol azzal, hogy az osztrák gazdaságra a Brexitnek jelentős kihatása lenne. Nagy-Britannia Ausztriának a nyolcadik legfontosabb exportpiaca. Kern szerint az uniónak mind gazdasági, mind szociális kérdésekben reformokra van szüksége, azonban – vélte a kormányfő – az erről szóló párbeszédet nem elég Brüsszelben lefolytatni, hanem az európai fővárosokat is be kell vonni a folyamatba.
Válságok, félelmek és nacionalista törekvések összessége az unió
Reinhold Mitterlehner osztrák alkancellár szerint “szomorú nap ez Európának”, hiszen egy “mély bizalmi válság” mutatkozott meg. A gazdasági miniszteri posztot is betöltő politikus szerint az uniót ezek után már nemcsak béke- és jóléti szövetségként kell értékelni, hanem válságok, félelmek és nacionalista törekvések összességeként is. Európa korábban megmutatta, hogy a válságokból megerősödve tud kilépni, most is erre van szükség – jelentette ki az alkancellár, aki szerint egy ideig nyugtalanság lesz a nemzetközi pénzpiacokon, azonban középtávon megnyugszanak a kedélyek. Ezért a középtávú következmények meghatározására van szükség – jelentette ki Mitterlehner.
Központosított politika és tartós menekülthullám áll a britek döntésének hátterében
Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) közleményben üdvözölte a britek döntését, amely a párt szerint “a központosított politika és a tartós menekülthullám ellenében született”. “Amennyiben az Európai Unió nem kezd hozzá azonnal átfogó és mély reformintézkedésekhez, ez az unió végét jelentheti” – olvasható az állásfoglalásban. A pártot vezető Heinz-Christian Strache és Harald Vilimsky főtitkár közleménye arra is kitért, hogy a változások csakis Martin Schulz európai parlamenti elnök és az Európai Bizottságot vezető Jean-Claude Juncker személye nélkül képzelhetők el. “Amennyiben nem lesznek uniós reformok, és olyan országok is tagfelvételt nyernek, mint például Törökország, az unióban maradásról szóló szavazás Ausztriában is politikai célkitűzéssé kell, hogy váljon” – foglalt állást az FPÖ.
Horvát külügyminiszter: Csapás az egységre
A brit népszavazás eredménye csapás az Európai Unió egységére nézve, amit tiszteletben kell tartani, mert arról tanúskodik, hogy a britek nem elégedettek az unió működésével, mondta Miro Kovac, az ügyvezető horvát külügyminiszter az N1 hírcsatornának adott interjújában. Az MTI szerint hozzátette: meg kell nézni, hogy ezek után hogyan lehetne az EU-t “hatékonyabbá tenni és átalakítani”, közelebb hozni az emberekhez, mert szerinte az európai intézmények túl távol állnak az egyszerű állampolgároktól. Azt gondolja, Horvátország számára nem lesz különösebb következménye a Brexitnek, az elszakadási folyamat két éve elég lesz az alkalmazkodáshoz. Arról is beszélt, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy a Brexit ne legyen túl nagy hatással az EU bővítésére, de szerinte realistának kell lenni, mert félő, hogy a történések lassítani fognak a folyamatokon.
Forrás: MTI
Fotó: EPA/Patrick Seeger
Facebook
Twitter
YouTube
RSS