Mályi négy Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselőjét munkájuk miatt összehangolt, a tulajdonukat, otthonukat érintő fizikai támadás érte az elmúlt héten, emiatt feljelentést tettek a rendőrségen – közölte Sömjéni Éva, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település héttagú önkormányzatának egyik érintett képviselője.
A képviselő négyük véleményét tolmácsolva azt mondta,
nyilvánvalóan meg akarnak bennünket félemlíteni.
Bejelentés aszerint a község üdülőövezetében, a tó partján tartottak bejárást, ezután éjjel otthonukat, autójukat megdobálták gumióvszerekbe töltött fáradt olajjal, “minden úszott az olajban” – idézte fel a Sömjéni Éva. A képviselő biztos abban, hogy nem randalírozó fiatalok merészkedtek erre, sokkal inkább azok – vagy az ő megbízásukból mások -, akiknek az érdekeit sérti a munkájuk.
A fideszes képviselők szerint több olyan szabálytalanságot, jogszerűtlenséget tártak fel, amelyek sértik, sérthetik egyesek „érinthetetlenségét“ – fogalmazott -, és bár ezeket a jogszerűtlenségeket többször szóvá tették önkormányzati üléseken, érdemi változás kevés esetben történt.
Nem akarunk félelemben élni, de visszavonulni sem szeretnénk, nagyon fájna, ha azok kerekednének felül, akik semmilyen szabályt nem tartanak be, akik ilyen tettekre képesek, másrészt azzal elérnék a céljukat
– tette hozzá, megjegyezve, mind a négyen rendezett körülmények között élnek, „nincsenek gyanús ügyleteink, nincsenek ellenségeink“.
Teljesen nyilvánvaló, hogy ez az összehangolt támadás a fideszes képviselői minőségünkben végzett munkánk következménye – jelentette ki Sömjéni Éva. Úgy tudja, rongálás miatt indult az eljárás, de a cél biztos, hogy nem rongálás volt – jelentette ki. Összehangolt támadás történt ellenük, ami szerinte kimeríti a közösség tagja elleni erőszak tényállását, a büntető törvénykönyv szerint ugyanis ehhez elegendő a dolog elleni erőszak megvalósulása is – mondta a jogász végzettségű képviselő.
A feljelentés tényét megerősítette Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője is. Azt mondta, ismeretlen tettes ellen, rongálás vétsége miatt indítottak eljárást.
Forrás: MTI
Fotó: pecatavak.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS