Pajor Tamás: “Húztam egy vonalat, és eltemettem ami előtte volt”

„Nemhogy nem veszem elő, de ha véletlenül meghallom valamelyiket, azonnal kikapcsolom”, mondja régi együttese, a legendás Neurotic dalairól a Hit gyülekezetébe megtért Pajor Tamás. Az idén 25 éves, január tizedikén nagykoncertet adó Amen zenekar frontemberével beszélgetett a Népszabadság cikkírója.

– Miért áll újra össze az Amen?

– A huszonöt éves jubileum mindenképpen jó alkalomnak tűnik, és egyébként is régóta készülök, hogy összefoglaljam ezt a korszakot, ne maradjanak elvarratlan szálak. Nem búcsúkoncertről van szó, ez egy befejezetlen végű formáció, bármikor elő lehet venni. Ez persze nem jelenti, hogy elő is lesz véve mindig, olyan intenzívek, mint az elején, valószínűleg sosem leszünk már. És sokan kérdezték, mikor zenélünk újra.

– Miért fontos ma is ez a zenekar? Tud érvényes válaszokat adni az Amen 2013-ben?

– Szinte nem telik el hét, hogy ne keresnének meg: „ez vagy az a dal, szöveg segített nekem abban, hogy az életem pozitív fordulatot vegyen”. Ez nem olyan zenekar, mint a többi, az elgondolkodtatás és az igényes szórakoztatás mellett rendhagyó attribútuma is van, ez pedig a spirituális mondanivaló. Szóval, az Amen nem csupán arról szól, hogy mi kifejezzük magunkat, pláne nem a sztárságról, amelynek fogalma amúgy is devalválódott. Az idő múlásával az ember belátja, a földi életben elérhető dicsőség múlandó, még akkor is, ha tényleges teljesítmény van mögötte. Az Amen azért alakult meg, hogy az Evangélium igazságát képviselje egy olyan kulturális keretben, ami alkalmas arra, hogy a ma emberét színvonalasan szólítsa meg. Ez nehéz feladat, mert nehéz kérdéseket vet fel: hajlandó vagyok-e megváltozni, hajlandó vagyok-e az életemet Isten igéjéhez, a Bibliához mérni, bele tudok-e nézni egy tökéletes tükörbe. Hajlandó vagyok-e meglépni azokat a változásokat, amelyeket ez a tükör mond nekem, vagy pedig a mesebeli tükröt kívánom, amelyik az én szépségemet veri vissza. Ez nagy kihívás ma is. És lényegében összeférhetetlen a puszta szórakoztatás igényével, hiszen míg emez nagyon népszerű, és arról szól, hogy „hagyjuk egymást békén, ne foglalkozzunk semmivel”, a „térítés” meglehetősen pejoratív színben tűnik fel a mai kultúrában. Pedig Istenhez való fordulást, a gondolkodásunk megváltoztatását jelenti.

– Akkor örömhírként könyvelte el, hogy bevezették az kötelező iskolai hit- vagy erkölcsoktatást?

– Nem vagyok oktatási szakember, sem filozófus, csak gondolkodó magánember, alkotóművész. Azt gondolom, hogy nem szerencsés, ha az állam ideológiák mentén avatkozik az ilyesmibe. Ugyanakkor hallottam olyan típusú érvelést is a lépés mellett, hogy a fiatalok gondolkodásmódja sem ideológia-semleges. Ebben is van igazság. Ha a bulvármédia, az internet – jóllehet, nem kötelező jelleggel, hanem szabadon választott formában – ezerrel önti a fiatalokra az erkölcsi relativizmust és nihilizmust, akkor én is azt gondolom, hogy tenni kell valamit. Mégsem tartom jó ötletnek, ha az állam próbál beavatkozni, az ilyesminek még sosem volt jó következménye a történelemben.

– 26 évvel ezelőtt gyakorlatilag újrakezdett mindent. Előveszi néha a régi Neurotic dalokat?

– Nemhogy nem veszem elő, de ha véletlenül meghallom valamelyiket, azonnal kikapcsolom. Szóval, megértem, ha valakinek tetszenek a Neurotic dalok, de azokkal, akik szerint az, amit most csinálok, nem olyan jó, vitába szállnék. És nem csak keresztény-nem keresztény, hanem szakmai alapon. Sok olyan élmény kötődik ahhoz az időszakhoz, amellyel nem szeretnék már együtt élni. Húztam egy vonalat, és eltemettem, ami előtte volt.

– Szőnyei Tamás azt írta majdnem két évtizede, hogy Pajor Tamás „első élete a bukott angyalé, a második a földre szállt angyalé. Amit a bukott angyal művelt, káprázatos volt, de önveszélyes. Amit a földre szállt angyal – ugyanolyan intenzitással – tesz, az önmagára nézve már nem hordoz veszélyt, viszont kihunyt belőle a káprázat fénye”. Egyet tud érteni ebből valamivel?

– Nem tudom, mit értett „káprázat” alatt. Ha olyasmit, mint a lendület, a pozitív kisugárzás, a vonzerő, ami az embereket izgalmas és jó célok felé húzza, akkor ez nemhogy eltűnt, de éppen hogy akkor, a „második” életem kezdetén született meg, és azóta is egyre nagyobb elánnal működik bennem. Ha esetleg a művészi ismérvek és a romlás virágainak elegyéből összeálló káprázatra gondolt, hát, az valóban eltűnt. Na nem a művészet, hanem a romlás virágai tűntek el. Nem vetek már ilyen magvakat.

– Az Amen frontembere tudna egy jót beszélgetni a Neurotic frontemberével?

– Szerintem igen. Én legalábbis törekednék rá, hogy sikerüljön. Nagyon sok ilyen egykori Pajor Tamást szeretnék megszólítani.

A teljes cikket itt olvashatja el.

Fotó: Origó.hu