Kenderesi Tamás olimpiai bronzérmét máig nehéz felejteni, és nem csak a “sajtburesz” beszólás miatt. Zseniális úszásával mindenkit meglepett. A pécsi önkormányzat mindent megtesz a sportoló marasztalására: nyolc éves támogatási megállapodást kötöttek vele.
A pécsi önkormányzat nyolc évre szóló megállapodást kötött Kenderesi Tamás olimpiai bronzérmes úszóval, melynek értelmében minden segítséget megad a húszéves sportolónak. A hétfői bejelentésen – melyen Kenderesi mellett Páva Zsolt polgármester és Vári Attila, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatója látta el kézjegyével a szerződést – elhangzott, az önkormányzat a kifogástalan infrastruktúra biztosításával, utazási, illetve lakhatási támogatás megteremtésével a sportoló további sikeres karrierjét és a városban való felkészülését segíti.
Kenderesi Tamás az olimpiai éremre utalva azt ígérte, mindent megtesz azért, hogy „ilyen és ehhez hasonló eredményeket” érjen el a jövőben is. Páva Zsolt pécsi szempontból a riói olimpia legszebb pillanatának nevezte Kenderesi harmadik helyét 200 méter pillangón, majd a sportoló teljesítményét méltatva úgy fogalmazott, „fantasztikus tehetségét” Pécsnek meg kell őriznie. „Pécs további két olimpián is számol Kenderesi Tamással” – fogalmaztak.
Forrás: MTI, fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS