Pelczné Gáll Ildikó, fideszes európai parlamenti képviselő szerint meg fog bukni az uniós menekültügyi kvótarendszer, és minden államban határozottabbá válik a migránsokkal kapcsolatos rendőri fellépés.
A politikus a Kossuth rádió csütörtök reggeli műsorában azt mondta, hogy azért nem állja meg a helyét a mostani helyzet és az 1956-os magyar menekültek befogadása közötti párhuzam, mert akkor egyetlen nyugatra érkező sem azzal kezdte új életét, hogy nem tartotta be Ausztria szabályait, például nem regisztráltatta magát. “Ezek a migránsok nem akarják, hogy Magyarországon regisztrálják őket, meg akarják mondani, hogy hová menjenek” – fogalmazott, hozzátéve, Magyarország ki sem tudná tölteni a tőle átvenni javasolt kvótát, mert az érkezők nem akarnak itt maradni, és amint tehetik, tovább indulnak Német- vagy Svédországba.
Pelczné Gáll Ildikó hangsúlyozta: a migráció ügyében az uniós vezetőknek állást kell foglalniuk, a tagállamoknak, beleértve Görögországot is, vállalniuk kell saját felelősségüket. Mint mondta, a témának komoly emberi jogi vonatkozásai vannak, de ha “nem védjük meg Európát, az Európai Unió értékeit, nem tartjuk be az európai uniós szabályokat, akkor teljesen rosszul kezeljük a kérdést”.
Forrás: mti
Facebook
Twitter
YouTube
RSS