Nem titkolhatja tovább az országos kereskedelmi rádiós díjak összegét a Médiatanács, miután a Kúria előtt végérvényesen elbukta az Origo által indított pert – írja a hírportál. A per előzményeként az Origo korábban megírta, hogy „a médiahatóság titokzatos módon csökkentette a Class FM és a Neo FM által az államnak fizetendő díjat, pedig a rádiók ezekre az összegekre hivatkozva kapták meg a frekvenciákat a 2009-ben nemzetközi vihart is kavaró pályázaton”. A hatóság csak a csökkentést ismerte el, de a rádiós cégek üzleti érdekeire hivatkozva nem tette közzé, pontosan mekkora díjat kell fizetniük az eredetileg bőkezű ajánlatot tevő cégeknek. Bár a bíróság első és másodfokon is az Origo munkatársának adott igazat, a Médiatanács ezek után sem tett eleget a kérésnek, és a másodfokú jogerős ítéletet is megtámadta a Kúria előtt. Az eltelt idő alatt az ügy részben veszített a jelentőségéből, mivel az egyik rádió, a Neo FM anyagi problémák miatt megszűnt – írja a hírportál.
A Médiatanács a perben azzal védekezett, hogy az igényelt adatok az érintett cégek nyilatkozatai szerint üzleti titoknak minősülnek. A Kúria ítélete viszont kimondta, hogy „az ügyben eljárt bíróságok helytállóan jutottak arra a következtetésre, hogy a per tárgyát képező műsor-szolgáltatási díjak és bankgarancia összege közérdekű adat, amelynek kiadása üzleti titokra hivatkozással nem tagadható meg”.
A teljes cikk itt olvasható. Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS