Amikor újraindították a kampányt, az egész sajtó melléjük állt, kivéve az Indexet. Dull Szabolcs pimasz, lekezelő üzenettel reagált Pesty László kampányfőnöknek. Most azzal vádolják egyesek az Írdalá.hu stábját, hogy miattuk távolították el a főszerkesztőt. Pesty ezt cáfolja, a maffiázásokra és a rágalmakra pedig perrel fog válaszolni.
Pesty László elmondta: amikor újraindították a kampányt, az egész magyar sajtó partner volt, kivéve Dull Szabolcsot, aki azt üzente: „Hello, nem élünk ezzel”. A székely lobbit, vagy, ahogy az ellenlobbisták nevezik, a „székely maffiát” most egyes körökben azzal vádolják: ők távolították el az Index vezetőjét, mert így akartak bosszút állni, amiért keresztbe feküdt a kisebbségi kezdeményezésnek.
Kb. 10 nappal ezelőtt, szombatra virradó éjszaka Brüsszeltől a székely petíció megkapta a hosszabbítást és újra megnyíltak a luxemburgi szerverek, újrakezdtük az aláírást, és a sajtófőnököm és a vezető lobbistáim is, jómagam is felkerestük az egész magyar sajtót és nagyon nagy sikerünk volt. Annyira megélte Magyarország ezt a nemzeti összefogást tavasszal, amikor ezt a bizonyos egymillió aláírást letettük az asztalra, hogy jobbról és balról a liberálisok, a balosok, a nemzetiek, a függetlenek egyöntetűen mindenki megírta a sztorit, hogy nekünk kampánykezdetünk van. Az Index nem. A Dull Szabi ráadásul egy nagyon pimasz üzenetet küldött vissza
– számolt be a műsorban Pesty László a történtekről.
Forrás: Hír TV
Facebook
Twitter
YouTube
RSS