Fellélegezhetünk: maradt minden úgy, ahogy szerettük volna, ráadásul megvan a kétharmad is. Olyan érzésem van, mintha az utóbbi két-három évben tíz évet öregedtem volna: a folyamatos polgárháborús hangulat engem legalábbis kikészített, és miközben lassan teltek egymás után a hónapok, semmit nem vártam úgy, mint azt, hogy legyünk már végre túl a 2018-as választáson. A vasárnapról hétfőre virradó éjjel aztán az összes állandó stresszkockázati tényező szertefoszlott, és úgy éreztem magam, mintha egy légüres térben lebegnék, ahol megszűnt minden fájdalom, és egy csapásra minden nagyon szép és minden nagyon jó lett. A táborunk hívei közül sokan ünnepeltek, koccintottak – én maradtam a monitor magányánál és az M1 élő közvetítésénél, amit nem lehetett eléggé hitetlenkedve nézni, ahogy jöttek a döbbenetes részarányok és eredmények.
Sokat gondolkodtam rajta, hogy a választás számos tanulsága közül melyikről lenne érdemes publicisztikát írnom. Írhattam volna bővebben arról, hogy az az oldal eleve bukásra van ítélve, amelyik Debreczeni Józsefeket, Gúr Nándorokat, Helmeczy Lászlókat, Veres Jánosokat, Eörsi Mátyásokat, Török Zsoltokat, Vadai Ágneseket képes esélyes ellenzéki jelöltként feltüntetni és futtatni – nemcsak az elhasználtság és az áporodott múlt emléke közös ezekben a nevekben, hanem az is, hogy mindannyian harmadik helyen végeztek a körzetükben, többnyire a rossz hírükhöz és a hiteltelenségükhöz méltó, röhejesen alacsony szavazati aránnyal.
Vagy tehettem volna fel kérdéseket azzal kapcsolatban, mégis hogyan lehetséges az, hogy a hagyományosan jobboldali bástyáknak számító budai, hegyvidéki kerületekben éppen csak néhány százalékkal maradtak le a DK-s jelöltek a fideszes győztesek mögött. Nem értem. Kicserélődött a lakosság, vagy épp ellenkezőleg, és a villák proletárjai (illetve azok leszármazottjai) aktivizálták magukat példátlan mértékben? Esetleg a Fidesz nem fogadható el az átlagnál sokkal jobban élő honfitársaink számára, és már csak dacból is az ellenzékire szavaztak, akkor is, ha az egy Bauer vagy egy Niedermüller? Azt hiszem, komoly problémák vannak a hegyekben is – még ha ezeket a körzeteket a Fidesznek végül sikerült is behúzni.
Esetleg megkísérelhettem volna mintázatokat fellelni a Jobbikra leadott szavazatokban annak megfelelően, hogy melyik körzetben mekkora szavazatszámmal és részaránnyal lettek másodikok a jelöltjeik. (Egy helyen át is törték a gátat, elsők lettek.) Érdekes szociológiai elemzés lett volna, az biztos. A nemzeti radikalizmus jó ismerőjeként felismerem azt az emberfajtát is, aki a jobbikos vezérkar minden hiteltelensége ellenére is a Jobbikra szavaz, és belemehettem volna jobban is ebbe a témába: boncolgathatnám az egzisztenciális félelmet, a cigányoktól való mindennapi rettegésnek a pszichére gyakorolt hatását, a külsőségeket, a lózungokat. Szócséplésnek éreztem volna mégis, ha erről írok. Vannak nálam sokkal okosabb emberek, akik le fogják vonni ezekből a megfelelő következtetéseket.
Igazából ez mind lényegtelen, a választás legfőbb tanulságát ugyanis nem a pártok szereplésénél találjuk meg, hanem a média viszonyulásánál. Trivialitás már jó pár éve, hogy nem azt érdemes figyelni, amit a baloldali pártok tesznek és mondanak, hanem a sajtójukat, amely a függetlenség látszatában tetszeleg, valójában viszont ők rángatják dróton az ellenzéki politikusokat – bőszen teljesítve ezáltal kötelességüket a neoliberális ideológiai hadjáratban. Ha a megrendelő jól fizet, lehet zsoldos is az újságíró, a tárgyilagosság azonban már rég nem szempont, csakis a megrendelőnek és a szekértábornak való megfelelés: végezhetne jó munkát is jó pénzért, mégsem teszi. Az ilyen újságíró nem zsoldos, hanem cseléd.
Ezek a cselédek pedig a választást követő napon úgy érzékelték, hogy vége a jó világnak, mert még talán esetleg számon kérik rajtuk, hogy nem végeztek elég jó munkát, így aztán levedlették magukról a kultúrmáz maradékát is, és ordenáré gyűlölködésbe kezdtek. A mindenhez is értő, szuperképességek garmadájával rendelkező – hegyeket mászó, tengerek hullámain hánykolódó, harcmezőkről tudósító –, tehát önmagára nyilván megkérdőjelezhetetlen szaktekintélyként és alfahímként tekintő Földes András mindenféle köntörfalazás nélkül a Hogy lehetett ennyire hülye egész Magyarország? címet adta a (falnak fejjel való) kirohanásának az Indexen. Ha stílusparódiát kreálnék ezeknek a szolgalelkű szarháziaknak a jellegzetes szófordulataiból, akkor sem tudnék tökéletesebb sivalkodást kitalálni, mint Földes cikkének első mondata: „Úristen, milyen emberekkel élünk egy országban?” És aztán előadja, hogy Budapest határain túl csak Mordor van, a gyűlölet szövi át a mindennapokat és egyébként is buta mindenki, mert nem olvasnak független és/vagy nemzetközi hírportálokat, aminek következtében szegény párák azt hiszik, hogy a migránsok rossz emberek, pedig dehogyis. Ennyi a cikkének a mondanivalója, és semmi több.
Hát, Földes, biztos lehettél volna rendes újságíró is, csak te inkább elfogadtad a német szociáldemokraták pártalapítványának a támogatását, amiért cserébe olyan riportokat írogattál a migránskrízisről, amilyeneket elvártak tőled és amiket az agymosott német újságolvasó talán elhinne, itthon viszont közröhej tárgya lettél általuk. Sose zavart, hogy a nagy érzékenyítés közepette te magad lettél az Index főállású Vujity Tvrtkója? Hogy a létező összes szakmai hibát elkövetted a riportjaid készítése során? Hogy akárhogy is erőlködtél Szíriában és Irakban, soha nem lett belőled Chrudinák Alajos? Se legenda, se szaktekintély, semmi. Megbuktál. És most beletörlöd a lábad azokba, akik a legkevésbé tehetnek a sikertelenségedről. A karrierednek, a renomédnak (már ha volt ilyened) nagyjából lőttek, neked már csak az alamizsnáért kuncsorgás marad az osztályrészed. Szolga voltál, az is maradsz.
Nem sokkal marad le Földes önmagát lenullázó teljesítményétől a Kárpáti Márton nevű kollégája sem, aki az Ilyen országban élünk című, véleménycikknek álcázott tőmondat-gyűjteményében sopánkodik azon, hogy a választók többségét nem érdekelte az állítólagos korrupció, a migránsokról szóló kampányba általa beleképzelt rasszizmus, az oktatásegészségügy (bár nála előbb jön a kórházakra és utána az iskolákra vonatkozó sablonmondat, úgyhogy legyen inkább egészségügyoktatás), a stadionok, a szerinte létező jobboldali médiatúlsúly, a feminizmus hiánya, Putyin és az EU-ellenesség.
Igen, Kárpáti, a munkátokat le lehet húzni a vécén, az a nagy helyzet. Én nem tudom, mikor és honnan kaptátok az utasítást, hogy mindenre az oktatásegészségügy legyen a válaszotok és ezt mantrázzátok ti is, meg a félagyú politikus-barátaitok is éveken keresztül, mert ember nem lehet ennyire hülye magától, hogy semmi más mondanivalója ne legyen a világról, csak ez. Erre az egy lapra tettétek fel az összes zsetont, de rajtavesztettetek, most meg itt álltok egy szál semmiben és csak a pöcsötök lengedez a szélben. Még én sajnáljalak meg ezek után?
Azt hiszem, a bukott baloldal után ideje lenne bevezetni a bukott médium, a bukott újságíró kifejezéseket. Úgyis átvették az ellenzéki pártok szerepét, tehát ezt a választást valójában ők – az Index, a 444, a HVG – vesztették el.
Sutba dobták az erkölcsi és szakmai eszköztárat, propagandistáztak engem és a kollégáimat, lépten-nyomon megaláztak minket, az olvasóinkat, a másképp gondolkodókat. Kérlelhetetlen harcosokként, oknyomozóként, a hírek szerelmeseiként ábrázolták magukat, miközben nem voltak többek sunyi patkányoknál. Ezeknek már nem hisz senki. Szégyent hoztak a szakmájukra, miattuk kellett újra elsajátítani a sorok között olvasás tudományát.
Ideje lenne lassan, hogy a piac is beárazza a zsurnaliszta fiúk-lányok teljesítményét – úgyis mindig büszkén hangoztatják, hogy ők a piacról, a reklámokból élnek. Ideje lenne tudatni a reklámozókkal, hogy mindvégig nettó uszításhoz, a vidéki magyarok megalázásához, tudatlan alkoholistákként való ábrázolásához adták a nevüket, és ez retorziót kíván. Tenni kell a piaci szereplőknek egy visszautasíthatatlan ajánlatot, amit ha elfogadnak, szemet lehet hunyni a bűnrészességük felett. Máskülönben mehetnek ők is a levesbe, éppúgy, ahogy a társadalom ítéletet mondott az oktatásegészségügy hazug toposza által fémjelzett újságírói, politikusi teljesítményről.
Azt hiszitek, hiányozni fogtok? Csinálunk helyettetek jobb újságot, színházat, filmet, sorozatot. A miénk lesz, jó lesz, és még eladható is lesz. Ti jöttök mindig azzal, hogy mekkora világpolgárok vagytok – hát boldoguljatok a világban, nagyon jó expat lesz belőletek akármelyik metropoliszban, ha már itthon is csak akként tudtok viselkedni. Mi viszont, akik nem vagyunk látens hazátlanok, maradunk és átvesszük a helyetek.
A 2018-as választás fő tanulsága, hogy megbuktatok: innentől kezdve a miénk, a vidéki magyaroké a terep. Ezt véssétek az eszetekbe.
(Vezető kép: pixabay.com)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS