![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/08/peterfy_MTI.jpg)
Valótlanságot állítanak a Tisza Párt képviselői látogatásukról, amit kórházunkban tartottak 2024. augusztus 14-én – írta közleményében a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet. Mint ismert, Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke kórházakba látogatva állította, hogy elviselhetetlen a meleg az intézményekben.
A kórház közleményében kiemeli,
félrevezetőnek tartják, hogy a kórházban a képviselők jellemzően nem a léghőmérsékletet vizsgálták, hanem tárgyakét, falakét, így az nem tükrözte a valós hőérzetet.
Mint fogalmaznak,
szomorúnak tartjuk, hogy a sajtóban megjelent ferdítések, valamint az ilyen és hasonló videók ezt a munkát ássák alá, valamint alkalmasak arra, hogy megingassák mind az egészségügybe, mind az adott intézménybe vetett bizalmat. Különösen fájó ez azért, mert az egészségügyi dolgozók mindeközben elkötelezetten és legjobb tudásuk szerint végzik feladataikat, amiért hálával és köszönettel tartozunk nekik
Arra is kitértek, nem igaz az állítás, hogy munkatársaik a két európai parlamenti képviselőt nem engedték be az intézménybe.
A közzétett videóban is jól látszik: az épületen belül tartózkodnak. Az ajtót sem a kórházvezetés zárta le, és amint tudomásukra jutott, haladéktalanul gondoskodtak annak soron kívüli kinyitásáról, így csak pár percig volt zárva az érintett bejárat
-részletezik.
Forrás: MTI, index.hu; fotó: MTI
Bela
2024-08-15 at 21:16
Rezidens2024-08-15 at 20:30
Importálnak indiából, pakisztánból, bangladesből, vietnámból, fülöp szigetekről!
Debrecenben már foglalkoznak ősi indiai gyógymódokkal!
Kíváncsi leszek mikor vezetik be a távgyógxítást!
Fidesz párttagkönyvet hol lehet igényelni?
2024-08-15 at 21:02
Nem várjuk el a fidesztől hogy rendbe tegye az egészségügyet. Jól van az ahogy van.
Smíg nem betegszik meg az ember be sem megy egy kórházba.
Sőt.
A kórházon kívüliek száma többszöröse a kórházban levőkének. Akkor meg?
Meghalni meg mindenki meg fog egyszer.Mondjuk a keresztények csak rövid időre.
A muszlimok viszont jól megszívták. A több milliárd hinduról ne is beszéljünk. Mennek a kénköves pokolba. Mi fideszesek a mennyeknek országába jutunk. Mit számít a légkondi.. kis ügy.
I. Talpra magyar!
2024-08-15 at 20:41
M. Péter az a szemétkedő parazita hazaáruló aki miután több mint 70ezer forintos jeggyel bulizott a múlthét végén a Sziget gazdagéknek és az ilyenek számára elkülönített páholyban szemétkedve ezt köpi ki magából holott egy forintot sem adakozott még az egészségügyi célok megvalósításáért.
Nogemol
2024-08-15 at 20:40
Ism. Hogyha Magyar Péter megtanul hőmérőt használni azzal megoldódik 1500 (ezer öt száz) háziorvos hiánya ? És visszajön Magyarországra az a több tízezer külföldre emigrált orvos, akik a fityusz rezsim alatt – az elmúlt 12 évben hagyták el az országot ? Ism.
Rezidens
2024-08-15 at 20:30
Hogyha Magyar Péter megtanul hőmérőt használni azzal megoldódik 1500 (ezer öt száz) háziorvos hiánya ? És visszajön Magyarországra az a több tízezer külföldre emigrált orvos, akik a fityusz rezsim alatt – az elmúlt 12 évben hagyták el az országot ?
Elvira
2024-08-15 at 20:20
A legkondi halálos veszély egy kórházban.
János
2024-08-15 at 20:14
ISMERJÜK EZT A FAJTA LÁTOGATÁST, kórházak, metró, média székház stb. Ilyen ember szerintem nincs. Ezek nem emberek, állatok.
ÉNAKI
2024-08-15 at 20:06
jav. feltűnőségi mániában
ÉNAKI
2024-08-15 at 20:04
Ez a díszpinty a sallagjával együtt mégisns mit kereseett a kórházhan.Senki ne gondolja,hogy a betegek kőrülményei érdekelték. Több felől lehet megközeliteni. Egyrészt a eltűőségi mániában szenvedő bájgúnár tetszeegni akart,hogy érdeklik az emberi sorsok.Másrészt kereste a hibát,hogy a Kormányt csesztesse itthon és aznEU ban is. Aljas féreg