Mi a celebek szerepe a politikában? Hát az, hogy a politikát napi szinten nem követő, el nem kötelezett szavazókat odacsábítsák egy-egy politikus mellé. Ezért került elő Nagy Ervin színész, Hajós András és Gundel Takács Gábor, vagy épp a permanens politizálási lázban égő Fluor Tomi, amint kijöttek az Összefogásra nézve kellemetlen közvélemény-kutatási adatok. A népszerűségvesztést gyorsan meg kell állítani néhány ismert figura felületes, de jól eladható nyilatkozatával. Amerikában működik ez a kampánytechnika – csak idő kérdése volt, hogy nálunk is megjelenjen. Persze Márki-Zay Péteren az segítene a legtöbbet, ha csöndben maradna pár hétig.
A második félidőben Budai Gyula kormánybiztos volt a Hobbista vendége – aki gyorsan ki is javította Jeszit: jelenleg miniszteri biztos, kormánybiztos 2010 és 2012 között volt. De végre megtudtuk a pontos különbséget a kettő között… És megtudtuk azt is, hogy miért nem volt elszámoltatás a 2010-es kormányváltást követően. Spoiler: de volt, csakhogy az elszámoltatás az ügyek feltárását, és ha indokolt, akkor vádemelést jelent, nem pedig rögtönítélő bíróságokat, vagyonelkobzást és sortüzet. Utóbbiak csak Sztálin, Rákosi és a mai magyar ellenzék politikai eszköztárában szerepelnek. De ez már a múlt; Budai Gyula jelenlegi megbízatása az orosz piac embargók miatti kieséséből származó gazdasági hátrányok leküzdése, új piacok és új együttműködési formák keresése. Ezen feladatkör keretében sikerült már egy helyiségben tartózkodnia Putyinnal is, de medvén lovagolni még nem látta az orosz elnököt…
Nézzék meg a teljes adást!
Facebook
Twitter
YouTube
RSS