Az Együtt-PM szerint a legfőbb ügyész “bűnsegédként asszisztál” Orbán Viktor “korrupt kormányának” további működéséhez, a kitiltási ügyben. Polt Péter erre úgy reagált: minden törvényes és lehetséges lépést megtettek. Szerinte nincs olyan tényállás, ami alapján nyomozást rendelhetnének el Vida Ildikó NAV-elnök ügyében.
„Mire jutott volna Poirot, ha nem akkor kezdett volna el nyomozni, amikor a gyanú árnyéka felmerült”- üzentek a legfőbb ügyésznek az Együtt-PM politikusai, mindezt úgy, hogy a sajtótájékoztatót végighallgatta Polt Péter szóvivője is. Az ellenzéki politikusok ugyanis nem hiszik el, hogy Polt Péter úgy gondolja: nincs mit tenni Vida Ildikó ügyében. Szigetvári Viktor szerint annak ellenére lapít az ügyészség, hogy a NAV elnöke maga ismerte el kitiltását Amerikából.
„Polt Péter bűnsegédként asszisztál Orbán Viktor kormányának további korrupt működéséhez, mert nem látjuk, hogy bármit tenne”- jelentette ki Szigetvári Viktor. A tájékoztató végén aztán kiderült, hogy az ügyészségi szóvivő, miért hallgatta végig a politikusokat. Fazekas Géza ugyanis meghívta őket egy egyeztetésre az egész magyar sajtóval együtt. A váratlan invitálást azonnal elfogadták a politikusok.
„Pontosan nem értjük, mit értenek az amerikai kollégák korrupciós cselekmények alatt”- mondta Polt Péter, aki szerint azonban nem csak ez a gond. Az ügyészség szerint az ellenzék által beadott feljelentés nem tartalmaz konkrét tényeket, így ez alapján nem lehet nyomozást elrendelni. Azt viszont elismerték, hogy a NAV-nál nagyon komoly ügyekben nyomoztak a hatóságok.
„A sajtóban megjelent és meg nem jelent nevekhez nem tudtuk igazítani ezeket az ügyeket, mert nem volt lehetőség olyan történeti tényállás hiányában, amelyre szükség lett volna ahhoz, hogy meg tudjuk mondani, hogy azzal megegyezik-e a nálunk levő iratokban megtalálható tényállás. Vida Ildikó neve nem merült fel ezekben az ügyekben”- hangzott el a sajtótájékoztatón. Polt Péter hozzátette: „a korrupció gyanújának elhárításának okán sokkal többet kell tennie az ügyészségnek is”. Ennél tovább nem jutottak a felek.
A Híradó által megkérdezett jogász nem érti Polt Péter érvelését, hiszen maga Vida Ildikó ismerte el a kitiltását. „Ezek már önmagukban megvalósítanak olyan tényállási elemeket az ügyészség számára, amelyeket nem az íróasztal mellett ülve kell összevetni, hanem az élet adta lehetőségeket együtt mérlegelve, igenis a vizsgálat elrendelhető. Senkire nem kell várni”- vélekedett Magyar György.
A Jobbik sem hiszi el Polt Péternek, hogy nem lehet nyomozni a kitiltási ügyben. „Sajnos neki sem hisszük el bemondásra azt, hogy megtettek mindent. Korábban azt mondták, hogy át se tudják tekinteni az ügyeket, mert nem tudják, milyen ügyről van szó, most meg azt, hogy, amit áttekintettek, abban nem találták meg Vida Ildikó érintettségét. Hozzák nyilvánosságra ők is ezeknek a nyomozásoknak a részleteit”- követelte Staudt Gábor. A legfőbb ügyész egyébként levelet írt az amerikai igazságügyi miniszternek, most erre a válaszra várnak.
Forrás: atv.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS