A minimálbérről nem a kormány dönt, annak összegéről a munkáltatók és munkavállalók érdekegyeztető fórumán születik majd döntés várhatóan az év utolsó hónapjaiban – tette helyre Lázár János szavait a Miniszterelnökség.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szájából a Kormányinfón félreérthetően hangzott el a minimálbér mértékéről szóló információ, hiszen erről a kérdésről nem a kormány, hanem a munkavállalók és a munkaadók egyeztetései során születik döntés – közölte a Miniszterelnökség.
Ugyanakkor nem zárják ki, hogy 2016-ban akár 5,5 százalékos is lehet a minimálbér összegének növekedése, hiszen: a magyar gazdaság mutatói kiválóak és a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb inflációs jelentése is alátámaszthatja ezt.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség készen áll a jövő évi bértárgyalások megkezdésére, de úgy véli, hogy “a Lázár János által javasolt 5,5 százalékosminimálbér-emelés legfeljebb kiindulási alap lehet a tárgyalásokon”, ennél a szakszervezet magasabb,9 százalékos emelést szeretne elérni.
Kordás László a MaSzSz elnöke azt javasolja, 2016-ban 9 százalékkal emelkedjen a minimálbér, amelynek összege így114 450 forint lenne. Az elnök olyan béremelést szeretne, amely a munkáltatóknak sem jelent jelentős többletterhet, mivel tisztában vannak azzal, hogy az munkahelyek megszűnésével járhat. Úgy vélik azonban, hogy a belső fogyasztás élénkítése érdekében szükség van egy 9 százalékos emelésre.
Elhamarkodottnak tartja a jövő évi minimálbér emelésének várható, 5,5 százalékos mértékéről szóló bejelentést Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége főtitkára. A VOSZ főtitkára szerint a bértárgyalásokat a szakszervezetekkel, illetve a kormányzat munkaügyi szakembereivel szokták lefolytatni és nem a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel. Dávid Ferenc nem tartja szerencsésnek, hogy egy alkufolyamatban, amely még meg sem indult, bemondják a végeredményt.A munkabéreket az üzleti szférában a vállalkozók fizetik meg, ebben a szférában a kormány nem munkaadó.
Ha elfogadott jövő évi adótörvény és elfogadott költségvetés van, akkor sem a kormány, hanem a munkaadók és a versenyszféra szakszervezeteinek jogosítványa a minimálbérről való megállapodás Dávid Ferenc szerint. “Az 5,5 százalékos mérték idő előtti és megfontolatlan bemondása rontja a tárgyalók pozícióját, szűkíti a felek mozgásterét.” A VOSZ főtitkára kiemelte: a minimálbérről általában novemberben vagy decemberben szoktak megállapodni. Év végéig változhatnak a gazdasági feltételek, akkor jobban látni a lehetőségeket, ezért túl korainak tartana egy esetleges nyári tárgyalást.
Forrás: Origo
Facebook
Twitter
YouTube
RSS