A Kreml által támogatott jelöltek mind a 18 kormányzóválasztást megnyerték, a kormányzó Egységes Oroszország párt pedig első helyen végzett mind a 11 vasárnap megválasztott regionális parlamentben és 22 városi tanácsban, ám a novoszibirki és tomszki önkormányzati képviselői testületben elvesztette többségét.
A médiában megjelent, nem végleges összesítések szerint a kormányzóválasztáson az Egységes Oroszország még a leggyengébben szereplő jelöltje is megközelítette a 60 százalékot az első fordulóban. Két évvel ezelőtt négy régióban is második körre volt szükség. A négy szövetségi törvényhozási pótválasztás közül hármat a kormányzó Egységes Oroszország párt, egyet pedig a parlamenti ellenzékhez tartozó, szociáldemokrata színezetű Igazságos Oroszország nyert meg.
Nem mindenhol szereztek többséget
Novoszibirszkben, Oroszország harmadik legnépesebb városában az Egyesült Oroszország megkapta ugyan a szavazatok 44 százalékát, de ezzel csak 22 mandátuma lesz az 50 fős képviselői testületben. Az előző ciklusban 33 tagja volt a frakciónak. A városi képviselőtestületbe 14, pártoktól független képviselő is bekerült, közülük öten a Novoszibirszk-2020-koalíció tagjaként, amelynek élén Szergej Bojko, Alekszej Navalnij ellenzéki politikus helyi stábjának vezetője áll. A kormánypárt a részeredmények alapján valószínűleg Novoszibirszk megye parlamentjében sem szerezte meg a többséget.
Tomszkban az ellenzék tarolt
Tomszkban a kormánypárt a listás szavazatoknak csak a 24,47 százalékát tudta megszerezni, a 27 egyéni választókörzetből pedig 18-ban veszített az ellenzéki pártok által elindított és független jelöltek ellen. Az Egységes Oroszország ily módon 11 mandátumhoz jutott a 37-ből, a kommunisták nyolcat, a függetlenek hatot szereztek, a többi helyen pedig öt párt osztozott.
Navalnij csapatából ketten kerültek a testületbe
Bekerült a képviselői testületbe Alekszej Navalnij ellenzéki politikus csapatának két tagja, Kszenyija Fagyejeva és Andrej Fatyejev is. Korábban a kormánypártnak 21 mandátuma (és 30 támogatója) volt az akkor még 35 fős testületből. Navalnij, mielőtt augusztus 20-án kómába esett, Novoszibirszkben és Tomszkban járt, ahol jelöltekkel találkozott és videót forgatott a hivatalban lévő képviselők általa korrupciósnak nevezett ügyeiről. A politikust a német hadsereg hétfőn francia és svéd eredményekkel alátámasztott laboratóriumi vizsgálata szerint novicsok típusú harci idegméreggel mérgezték meg. Az őt Omszkban kezelő orvosok szerint viszont természetes oka volt a rosszullétének és szervezetében méreganyagot nem találtak.
Jogi önkényt emlegettek
A választók jogaiért függetlenként fellépő Golosz mozgalom “jogi önkénynek” minősítette a hétfői választásokat és kijelentette, hogy 1690 szabálysértésről szóló bejelentést kapott. Több körzetben szerinte nem engedték dolgozni a megfigyelőket és volt eset, hogy a választási bizottság tagjai fizikai erőt alkalmaztak.
Nem történt szabálysértés
Ella Pamfilova, a Központi Választási Bizottság elnöke azt mondta, hogy a Golosz bejelentései között sok az ellenőrizetlen információ, amelyet nem is kell ellenőrizni. A belügyminisztérium, amelyhez mintegy kétszer annyi jelzés érkezett, mint a mozgalomhoz, közölte, hogy a választás kimenetelét befolyásolni képes szabálysértés nem történt.
Az orosz szavazók az ország 85 régiója között több mint 9 ezer választási vagy népszavazási kampány ügyében nyilváníthatták ki politikai akaratukat. A járványhelyzetre hivatkozva 41 régióban a voksolást három napra húzták szét.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Kreml/Pool/Mihail Klimentyev
Facebook
Twitter
YouTube
RSS