A magyar demokrácia leépülésének a megállítására és a vélhetőleg Oroszország által pénzelt szélsőséges pártok, mint a Jobbik előretörésének a megakadályozására egy sor javaslatot fogalmaz meg Barack Obama amerikai elnöknek a Human Rights First (HRF) jelentése.
A dokumentum leszögezi, hogy a Jobbik és a görög neonáci Arany Hajnal már nem az Európai Unió belső problémája, hanem az Egyesült Államoké is.
A HRF szerint a Jobbik felemelkedése (illetve Görögországban az Arany Hajnalé) nemcsak a gazdasági válság eredménye, hanem a kormányzat mulasztása is. A HRF emlékeztet rá, hogy egy sor, diktatórikus múlttal rendelkező országban – Olaszország, Spanyolország, Portugália – nem futott be olyan karriert a szélsőjobb, mint nálunk és a görögöknél. Magyarországon azonban a korrupciós botrányokba keveredett baloldal uralma után 2010-ben hatalomra jutott Fidesz és Orbán Viktor alatt a jogállam gyorsan leépült. A kormánypárt gyakran a szélsőséges Jobbik követeléseinek egy részét valósította meg. A HRF Orbánt az USA „problematikus szövetségeseként” mutatja be, aki egyre erősebb kapcsolatot ápol a putyini Oroszországgal. A jelentés szerint a szélsőséges pártok – ezen belül is a Jobbik és az Arany Hajnal – lényegében a putyini Oroszország előretolt ötödik hadoszlopa, a céljuk, hogy belülről bomlasszák az Európai Uniót, enyhítsék, illetve akadályozzák az Oroszországgal szembeni szankciókat, legitimálják Oroszország krími és ukrajnai térhódítási kísérleteit, illetve megakadályozzák a NATO szövetségi rendszerének további kiterjesztését. Ezen a ponton megjegyzi a HRF, hogy bizonyos feltételezések szerint a Jobbik pénzügyi támogatást kapott Irántól és Oroszországból, ami a HRF szerint mindenképpen alapos nyomozást érdemel.
A jelentés ajánlásában szerepel, hogy az USA kongresszusának kell az amerikai titkosszolgálatoktól adatokat kérni arról, hogy pontosan milyen pénzügyi támogatásban részesül a Jobbik Oroszországból és Iránból, illetve arra sarkallják Barack Obama amerikai elnököt, hogy utasítsa az amerikai hírszerzés vezetőjét, hogy vizsgálják meg alaposan a szélsőséges pártok és Oroszország kapcsolatát, majd hozzák nyilvánosságra a hírszerzési jelentés publikálható változatát. A HRF szerint az „ezzel foglakozó amerikai ügynökségeknek” információkat kell gyűjteni a magyar és a görög politikai és üzleti élet szereplőinek a korrupciós ügyeiről, azzal kapcsolatban, hogy ezek hogyan és miként támogatják a szélsőséges politikai erőket.
A jelentés emellett arra szólítja fel Obamát, hogy alkosson új stratégiát a magyar demokrácia leépülésének a visszafordítására, a jogállam, a független demokratikus intézményei, az átláthatóság erősítésére. Obamának a HRF az ENSZ szeptemberi közgyűlésén el kell ítélnie Orbán jobban teljesítő „illiberális” államokról szóló eszmefuttatásait, illetve leszögezni, hogy az autoritárius rendszerek milyen veszélyt jelentenek a békére és a fejlődésre. Az amerikai elnöki kabinetnek emellett hatékonyan fel kell lépnie Magyarországon a támadott civil szervezetek, független médiumok támogatására, továbbá kommunikációs stratégiát kell kidolgozni azoknak a magyaroknak az eléréséhez, akik kizárólag a kormány által befolyásolt médiumokból kénytelenek tájékozódni.
Emellett az USA-nak felül kell vizsgálnia Magyarországnak adott juttatásai rendszerét, és olyan támogatásokat kell nyújtani, amelyek elsősorban a fiatalok lehetőségeit növelik, illetve a korrupció elleni küzdelem és az orosz finanszírozás felváltásának a lehetőségeit is.
„A magyar nemzeti szuverenitás megdöntése helyett azon dolgozzanak, hogy erre a bíróságra minél több emberiesség ellen bűnt elkövető politikust, embert citáljanak be, most erre nagyszerű alkalom a gázai konfliktus. Szeretnénk látni, hogy például Izrael államnak a vezetőit a Gázában zajló népirtás miatt előcitálják. Szeretnénk, hogyha ezzel foglalkozna a Human Rights First, nem pedig Magyarországnak a belügyeivel és a magyar szuverenitás megdöntésével” – reagált Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezető-helyettese a Human Rights First felvetésére.
Forrás: Nol.hu/Hír TV
Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS