Márki-Zay Péter továbbra sem tudta levonni a következtetéseket az április 3-i csúfos vereségből, ezért cséphadaróként aprítja a környezetét, folyamatos pánikkeltéssel, hergeléssel és – az országgyűlési választások előtti formáját hozva – igazi ostobaságokkal kürtölve tele a világot. Most az ATV-ben villant meg újra, ahol többek között arról beszélt, hogy Magyarország 2030-ra az Európai Unió legszegényebb országa lesz.
A baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje hónapok óta megállás nélkül ontja a keserű epét, ahol lehet, támadja a saját országát, és a választások előtti formáját hozva rosszkor mond rosszat. Az ATV Egyenes beszéd című műsorában ismét Magyarországot ekézte, hiszen a nagy tudású vásárhelyi guru szerint 2030-ra hazánk eléri, hogy a legszegényebb európai uniós ország legyen. Elmondta azt is, hogy a Fidesz a háborús hazugsággal nyert választást, bár természetesen a teljesen imbecillis kijelentését semmivel sem tudta alátámasztani. Ahogy minden egyes alkalommal, most sem tudott mással foglalkozni, mint Orbán Viktorral:
Ha Orbán Viktor marad a miniszterelnök, akkor nagyjából 2030-ra mi leszünk majd a legszegényebb ország az Európai Unióban.
Az agymenés itt természetesen még nem ért véget, hiszen Márki-Zay az Orbán-kormány mostani helyzetét volt szövetségeséhez, Gyurcsányhoz hasonlította, hiszen szerinte Gyurcsányék és Orbánék is hazugságokkal verték át a szavazókat. Adódik a kérdés: ha így gondolkodik Gyurcsány Ferencről, akkor vajon miért gondolta, hogy vele szövetségben, együtt, a “tiszták koalíciója” néven akar választást nyerni? Az eredményt tudjuk, az azonban érthetetlen, hogy miért nem képes végre csöndben maradni, és minimális méltósággal viselni azt a földhöz vágó vereséget, amely után kiderült: a magyar emberek óriási hányada nem kér sem belőle, sem Gyurcsány Ferencből, sem a baloldalból. Márki-Zay azt is elfelejtette, hogy egész Európában csupán Magyarországon működik a rezsivédelem; Nyugat-Európában semmilyen könnyítés nincs, nem beszélve a benzinárakról.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS