A tennivaló még sok, de az eredmények már látszanak – írta a KDNP alelnöke Ami a baloldal számára láthatatlan: csökkent az elkerülhető halálozások aránya Magyarországon című, szombati, az MTI-nek elküldött közleményében.
Rétvári Bence közölte: az Eurostat 2011 óta követi az elkerülhető halálozások 100 ezer főre vetített arányának alakulását a 75 év alattiak körében. Egyrészt a kezelhető halálokokat nézik, amelyek időben történő és hatékony egészségügyi beavatkozással elkerülhetők lettek volna, másrészt a megelőzhető halálokokat, amelyek hatékony népegészségügyi rendszerrel, elsődleges prevencióval elkerülhetők lettek volna.
Az egészségügyi rendszer hatékonyságát mutató kezelhető halálesetek aránya 198-ról 179-re csökkent, ami 10 százalékos javulás. A személyes megelőzés és a szűrések hatékonyságát mutató megelőzhető halálesetek aránya 358-ról 327-re csökkent, ami 9 százalékos javulás
– tudatta a politikus.
A baloldali sajtó és a baloldali politikusok az eredmények nyilvánosságra hozatala után mélyen hallgattak arról, hogy mindkét szempontból látható mértékű a javulás
– fogalmazott.
Csak arról beszéltek, hogy Magyarország a listák alsóbb részein található, ami igaz, csakhogy ez nem az elmúlt évek tendenciáinak, hanem a korábbi évtizedek örökségének köszönhető. A baloldalt azonban most se érdekli az, ami magyar eredmény, mert mindent csak a kormány elleni támadásra akarnak felhasználni
– fűzte hozzá.
Az Eurostat adatsora egyértelműen cáfolja a baloldal évek óta hangoztatott azon állítását, hogy Magyarországon romlik az elkerülhető halálokok aránya
– hangsúlyozta. Emlékeztetett: tíz év alatt az egészségügy működésének javítása érdekében a kormány 76 százalékkal növelte a költségvetési forrásokat, 91 kórház és 51 szakrendelő újult meg részben vagy egészben. Az egészségesebb életmód érdekében indult be az iskolai mindennapos testnevelés és a sporttámogatási programok, bevezették a chipsadót és a reformmenzát, hatszorosára nőtt az iskolatej- és iskolagyümölcs-program költségvetése, és országos vastagbélrák-szűrési program is indult.
A tennivaló még sok, de az eredmények már látszanak
– összegzett közleményében Rétvári Bence.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS