Az Országos Futópálya-építési Program keretében készült egy kilométer hosszú futókört adtak át csütörtökön, Budapest III. kerületének békásmegyeri részén. Az ünnepélyes avatáson Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos gratulált Óbuda új vezetésének, amiért nem hagyta abba az előző városirányítás által elindított programot és biztosította a szükséges forrásokat hozzá. Kiemelte, hogy szerinte ez volt az egyik legjobb befektetése a kerületnek, tekintettel a pálya által sportolásra bírható lakosok élettartamának várható növekedésére.
A kormány azt a célt fogalmazta meg, hogy 2030-ra a legélhetőbb országok közé kell tartoznia Magyarországnak
– mondta a kormánybiztos. Révész hozzátette, hogy az élhetőségbe az is beletartozik, hogy mennyire élnek az emberek egészségesen, mennyit mozognak, milyen a mentális állapotuk, és ahhoz is, hogy ez az országban pozitívan változzon, megfelelő infrastruktúrára van szükség. Révész Máriusz arra is felhívta a figyelmet, hogy kimutatások szerint heti 2,5 óra rendszeres mozgással 4,2-vel nőhet az emberek egészségben eltöltött éveinek a száma, ezért is fontos, hogy minél többen kezdjenek sportolni. Az óbudai pályánál pedig szerinte elérhető cél lehet, hogy a környéken élők közül legalább 200 embert rávegyenek a sportolásra. Mint mondta, éppen azért akarták közvetlenül a helyi lakótelep mellett létrehozni a futókört, hogy a helyiek munka előtt vagy után, otthonukból kilépve tudjanak sportolni.
Kiss László (DK) polgármester hangsúlyozta, hogy egy település esetében a legfontosabb, hogy élhető legyen. Ehhez pedig a megfelelő utak, zöld területek és egyéb más feltételek mellett arra is szükség van, hogy lehetőség legyen a mozgásra, méghozzá kulturált környezetben. Éppen ezért támogatta az előző önkormányzat által kezdett projektet a jelenlegi városvezetés is. A polgármester köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a projektben, valamint annak életre hívásáért és támogatásáért a kormánynak, és jelezte, hogy a jövőben keresniük kell az együttműködés lehetőségeit.
Péter Attila, a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetségének elnöke a pályaépítési programról elárulta, hogy 17 nyertes pályázatuk van eddig; az óbudai a negyedik, amely elkészült. A cél, hogy 2020-ban összesen tíz építése fejeződjön be. Mint mondta, a pályáknak a program előírásainak megfelelően mindig nyitva kell lenniük, gondoskodni kell a karbantartásukról, és évente legalább négy eseményt kell szervezni rájuk. Az átadási ceremónia vendége volt Baji Balázs világbajnoki bronzérmes gátfutó, aki mások mellett Révész Máriusszal, Burján Ferenc alpolgármesterrel és Péter Attilával közösen futotta körbe a pályát.
Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS