Egy bizonyos „Ritkó Emilia elvtársnő” tájékoztatta 1982-ben a rendőrség hírforrását arról, hogy „Hankis Ágnes ellenséges, ellenzéki hangnemben” tartott előadást fiataloknak a Jókai Klubban – derül ki abból a jelentésből, amelyet Hankiss Ágnes kapott meg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárától. Rytkó Emília, miután az MSZP kormányzása alatt évekig vezette az Országos Választási Irodát, most a balliberális pártok kezdeményezésére a demokratikus választások megvédésére alakult Választási Monitoring Bizottság tagja. – írja a Magyar Hírlap.
„A XII. kerületi Jókai Klubban Hankis Ágnes, az ELTE oktatója kb. 50 fő részére előadást tartott »A fiatalok helyzete a mai társadalmunkban« címmel. Az előadást meghallgatta a kerületi PB [pártbizottság – a szerk.] Marxizmus–Leninizmus Esti Egyetem levelező tagozatának vezetője, és elmondta a hírforrásnak, hogy Hankis Ágnes az előadást »ellenséges, ellenzéki hangnemben tartotta meg«. Az információ nem ellenőrzött” – áll abban az 1982. október 12-i napi operatív információs jelentésben, amelyet Hankiss Ágnes kapott meg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárától .
A „Szigorúan titkos! Különösen fontos!”, a Belügyminisztérium III-as főcsoportfőnökség Operatív koordináló, ellenőrző és titkársági osztálya felcímmel ellátott dokumentumot a „Miniszter elvtársnak” (akkoriban Horváth István töltötte be a posztot – a szerk.) és az „Államtitkár elvtársnak” terjesztették elő. Az intézkedést jelentették a Belügyminisztérium III/III Csoportfőnökségnek. Az operatív jelentést egy rendőr ezredes írta alá.
Hankiss Ágnes rendelkezésére áll a BRFK Értékelő-, tájékoztató és titkársági alosztály eredeti, 1982. október 12-i napi operatív jelentése is, amelyet kézírással stilizáltak, néhány ponton javítottak, kihúztak belőle részleteket. Ez képezte alapját az imént idézett BM III-as Főcsoportfőnökség anyagának. A BRFK jelentéséből, a nem túl jól sikerült anonimizálás miatt viszont tisztán kiolvasható, hogy a kerületi PB Marxizmus–Leninizmus Esti Egyetem levelező tagozatának vezetője –, aki a hírforrást tájékoztatta – egy bizonyos „Ritkó Emilia elvtársnő” volt.
Az áthúzások ellenére kiderül, az elvtársnő elmondása szerint amellett, hogy „Hankis Ágnes” az előadást ellenséges, ellenzéki hangnemben tartotta meg, a jelenlévők visszautasították az általa elmondottakat, azt szélsőséges véleménynek tartva.
A dokumentumra ezután írták rá kézírással, hogy az információ nem ellenőrzött. Ezzel tájékoztatták a BM III/III osztályát.
Rytkó Emília önéletrajzát az internetes adatbázisokban sehol sem találták a Magyar Hírlap munkatársai, így nem tudták ellenőrizni múltbéli tevékenységét és pozícióit. Ez azért is furcsa, mert éveken keresztül közfeladatot látott el, vezetőként. A 2002-es választások után Lamperth Mónika (MSZP) akkori belügyminiszter nevezte ki az Országos Választási Iroda (OVI) élére, amelyet 2009-es nyugdíjba vonulásáig irányított.
Megkereste a lap a Nemzeti Választási Bizottságot is, hogy segítsenek Rytkó Emlilia életpályájának feltérképezésében, de náluk nem található meg az OVI egykori vezetőjének életrajza.
A Belügyminisztériumnál ugyanezt a tájékoztatást kapták, ők a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz (KIM) irányították őket. A KIM-nél két hetet vártak az önéletrajzára, de végül nem jutottak hozzá.
Megkeresték Rytkó Emíliát, aki most az Együtt 2014, az MSZP és a Demokratikus Koalíció által kezdeményezett Választási Monitoring Bizottságban (VMB) vállalt szerepet, hogy társaival együtt őrködjön a jövő évi voksolások tisztasága felett.
Kérdésükre, hogy 1982-ben ő volt-e a XII. kerületi Pártbizottság Marxizmus–Leninizmus Esti Egyetem levelező tagozatának vezetője, határozott igennel válaszolt. Azt viszont tagadta, hogy Hankiss Ágnesről jelentett volna, mint mondta, azt sem tudja, hogy hol van az a Jókai Klub. (A művelődési ház most is működik a Hegyvidéken, a Hollós utcában – a szerk.)
Hankiss Ágnes viszont az újságnak elmondta, azért is pikáns, hogy megtalálta Rytkó nevét a jelentések között, mert sokan tulajdonítottak neki meglehetősen kétes szerepet hivatali ténykedését illetően. „Most pedig a baloldali pártok által gründolt VMB tagjaként a demokráciát és a jogállamot féltve, a választások felett kíván őrködni, amelyet a Fidesztől óvnak. Felteszem, amikor 1982-ben jelentett rólam a BRFK állambiztonsági osztály hírforrásának, akkor talán nem volt ilyen finnyás a demokráciát illetően” – fejtette ki Hankiss Ágnes.
A Fidesz európai parlamenti képviselője hangsúlyozta, megmagyarázhatatlannak tartja, hogy fiatal, óraadó, tehát megbízott ELTE-s oktatóként miért tartották olyan fontosnak a személyét, hogy az előadásáról szóló napi operatív jelentést az akkori belügyminiszternek és államtitkárnak is továbbították. Kiemelte, hogy a jelentésben ellenséges ellenzéki magatartást tulajdonított neki Rytkó. Mint mondta, ezután nem sokkal később munkáltatója visszavonta a megbízását.
„Nem állítom, hogy e jelentés miatt, de az biztos, hogy akkori pályafutásom koporsójába ez az eset is beütött egy szöget” – tette hozzá Hankiss.
A teljes cikk a MHO-n olvasható.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS