Nemcsak bankokat, hanem „pénzoligarchákat” is megfenyegetett az Őrsereg néven jelentkező, a Lehel úti robbantást magára vállaló csoport. A levelet nyelvészek és vegyészek is elemzik. „Két bankot nevesítettek, mint lehetséges célpontot. A pénzoligarchákat és a hozzájuk köthető üzleti láncokat is ostorozzák, s következő célpontként egy ilyen láncot neveztek meg. A levelet átadtam a rendőrségnek, de készítettem egy közjegyző által hitelesített másolatot is. Figyelmeztetem azokat, akik veszélyben lehetnek” – mondta a Borsnak Éliás Ádám, a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége elnöke, aki múlt szerdán kapta kézhez a fenyegető üzenetet. A Blikk szerint vélhetően kesztyűben, körültekintő módon készítették a névtelen levelet, amely újabb robbantásokkal fenyegette meg a bankokat. A levélen nem találtak idegen ujjnyomatot, csak azokét, akiknek a kezében volt a kézbesítés után. Az írást nyelvész szakértő is elemzi. A vegyész szakértő a levélpapíron keres majd DNS-mintát, amely alapján azonosítható lehet a magát Őrseregnek nevező szervezet tagja.
A rendőrség Éliás Ádámot is kihallgatta. A gyanú szerint ugyanis a levél mindenképpen a szervezethez köthető. A szövetség elnöke ugyanakkor nem gondolja, hogy január 13-ai bankrobbantás elkövetőit soraikban kellene keresni. A Hír24 korábbi információi szerint a fenyegető üzenetet egy dél-alföldi településen adták postára. A felsorolt pénzintézetek között nem csak budapesti címek szerepelnek, a levélíró az ország több pontjáról válogatott. Az írás a rendőröknél van, a nyomozás érdekeire tekintettel nem hozzák nyilvánosságra.
Fotó: Velvet.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS