Tüntetés zajlik a fővárosban a Kossuth téren, illetve több vidéki városban, de külföldi városokban is hasonló demonstrációkat tartottak. A közfelháborodás napja elnevezéssel a korrupció, a jelenlegi külpolitika és a túlzott adóztatás ellen tiltakoznak. A beszédeket követően – miután az egyik szónok elköszönt a jelenlévőktől – a tömeg egy része szétszedte a Parlament előtti színpadot körülvevő kordont és az Országház lépcsőjénél álló rendőrsorfalig nyomult. A tömegből a rendőrök egy embert elvittek, a közelben állók szerint rosszullét miatt. Este nyolc óra után a Parlamenthez újabb rohamrendőrök érkeztek és felszólították a jelenlévőket, hogy működjenek együtt a rendőrökkel és hagyják el a területet az Alkotmány utca és a metró felé, mivel a rendezvény véget ért. Miután áttörték a tüntetők a kordont a Kossuth téren, és farkasszemet néztek a Parlament lépcsőin álló rohamrendőrökkel, nagyjából 100 sisakos, gumibotos rendőr a lépcsőről nyomult le a tömegbe, és megkezdték a tüntetők visszaszorítását. A rendőrség harmadjára szólította fel a tüntetőket, hogy jogsértést követnek el, és oszoljanak. A tömeg nem mozdul, az elöl állókat nyomja vissza az épület felé. Körülbelül 200-300 fős keménymag skandál, rajtuk kívül több százan kisebb csoportokban nézelődnek a téren. A rendőrök a tüntetőket, a tüntetők a rendőröket filmezik. A rendőrök a tüntetők kifáradására várnak.
Elégedetlen a tüntetés szervezőivel és szónokaival Kuncze Gábor. A volt SZDSZ-es politikus, korábbi belügyminiszter az ATV-ben arról beszélt: a szónokok az elmúlt 25 évet hibáztatták, míg szerinte a Kossuth téren tiltakozó tömeg az Orbán-kormány ellen vonult az utcára. Pedig ha a volt belügyminiszter vette volna a fáradtságot és elolvassa a tüntetést szervezők Facebook-oldalát, kiderült volna számára, hogy az egyik hívószó a teljes politikai elit eltakarítása volt…
“Nem egy kormányt temetünk, hanem egy rendszert!”
Budapest mellett mintegy kéttucat vidéki helyszínen, sőt külföldön is tüntettek Orbán Viktor miniszterelnök, a kormány, Vida Ildikó, a korrupció, az egyelőre visszavont netadó, a cafeteriaadó emelése és a magyar külpolitika jelenlegi iránya ellen. A fővárosi demonstráción felszólalók összefogásra, szerveződésre és új politikai rendszer létrehozására szólították fel a jelenlévőket.
Az egyik szónok, Dabóczy Mihály a Parlament előtti teret megtöltő tömeg előtt azt mondta: “temetni” kell a régi rendszert, mégpedig úgy, hogy függetlenedni kell tőle. Olyan rendszert kell építeni, amely a csalókat üldözi, nem a szegényeket, olyan rendszert, amelyben “senkit nem hagyunk az út szélén” – mondta.
Egy középiskolai tanár, Nagy Emília “nemzeti konzultációt” kezdeményezett az oktatásról, amit szerinte azonnal le kell folytatni, “itt és most”.
Az Oktatói Hálózat és a Hálózat a Tanszabadságért szervezetek levelét felolvasva több kérdést tett fel, ezek között azt, hogy akarják-e a jelenlévők, hogy a kormány 100 milliárd forintot vonjon ki az oktatási rendszerből. A tömeg hangos nemmel felelt. A szónok álláspontja szerint a kormány végveszélybe sodorja az egész oktatási rendszert a költségvetéssel.
Horváth András volt adóhatósági munkatárs a korrupció elleni fellépést sürgette. Megjegyezte: a kormányzat zéró toleranciát hirdetett azokkal a személyekkel és szervezetekkel szemben, akik fellépnek a korrupció ellen. Véleménye szerint Orbán Viktor miniszterelnök védelmébe vette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vezetőit, és ezzel “beállt Simicska és Nyerges mögé”.
A szónok színpadra hívta Karancsi Tibort, “az olajbotrányt kirobbantó” egykori rendőrt, majd közölte: mások mellett vele közösen korrupcióellenes szövetséget hoznak létre, amely szavai szerint segíteni és védeni fogja a korrupció ellen küzdőket.
Nemes Balázs, a rendezvény záró szónoka azt mondta, “nem egy kormányt temetünk, hanem egy rendszert”, a mostani kormány ennek csak egy jelképe.
A tömeg többek között azt skandálta, hogy “Orbán takarodj!, “Európát”, “demokráciát”, “rendszerváltást”; hasonló feliratú táblákat tartottak a demonstrálók.
Élőlánccal tiltakoztak a kafetéria adójának emelése ellen
Előzőleg a Vasas Szakszervezeti Szövetség hívta élőláncba azokat, akik nem értenek egyet a kafetéria adójának emelésével.
Balogh Béla, az érdekképviselet országos elnöke a demonstrációt követően az MTI-nek elmondta, hogy Budapesten kívül több vidéki városból, így Kecskemétről, Dunaújvárosból, Gyöngyösről is jöttek szakszervezeti tagok, körülbelül 1500-2500 ember volt jelen a Kossuth téri megmozduláson.
Hangsúlyozta, hogy a nyomott magyar bérek mellett jelentős érvágás lenne a munkavállalók részére a kafetéria juttatások tervezett mértékű megadóztatása, mint fogalmazott, “sokan az Erzsébet utalvánnyal teszik az asztalra a mindennapi kenyerüket”.
Sérelmezte, hogy a törvénytervezettel kapcsolatban senki nem egyeztetett velük, nem volt érdemi párbeszéd. “Ezért úgy gondoltuk, hogy eljövünk és bekiabálunk, hogy mi a gondunk” – mondta.
A tüntetéssel egyidőben tartott sajtótájékoztatón Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője bejelentette, hogy a cafeteria adóterhe nem változik jövőre. Az adótörvény-javaslathoz benyújtott módosításokat ismertetve a politikus közölte: a változás annyi lesz, hogy a juttatás felső határa 450 ezer forintra csökken, és a 200 ezer forint feletti rész csak SZÉP-kártyán nyújtható majd.
Index / Origo / MTI – Címlapfotó: MTI Fotó: Marjai János
Facebook
Twitter
YouTube
RSS