Călin Popescu Tăriceanu szerint Soros György a kiépített civil szervezeti hálózatain keresztül az állami intézmények meggyengítésére tör. A román parlament felsőházának liberális elnöke erről csütörtök este nyilatkozott az Antena 3 hírtelevíziónak, nyilatkozatát a Rador hírügynökség ismertette.
A tévéműsorban Soros György és Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök kapcsolatáról beszéltek behívott elemzők. A telefonon megszólaló Tăriceanu úgy vélekedett, hogy nem Jean-Claude Junckerrel van gond, hanem Soros Györggyel. Úgy vélte, hogy Soros György a civil szervezetek általa kiépített óriási hálózatán keresztül az államok alapintézményeit kezdi ki. Szerinte Soros György azt akarja, hogy meggyengüljön az állami intézményekbe vetett bizalom, és az állampolgárok szavazati többségén alapuló parlamenti demokrácia rendszerét az utcai tüntetések rendszere váltsa fel. Azt állította, hogy az utcai tüntetések során „egy hangos kisebbség” próbálja ráerőltetni az álláspontját a többségre.
Ez Soros perverz igyekezete mindenütt a világon
– fogalmazott a román politikus, aki egyben a kormánykoalíció kisebbik pártjának, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) az elnöki tisztségét is betölti. Úgy vélte, nagymértékben teljesült is Soros György akarata.
A téma azáltal került a román politika érdeklődési körébe, hogy Gabriela Baltag bírónő, a romániai igazságszolgáltatás működését felügyelő Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) tagja a román sajtóban közzétett írásában azt állította: Soros György és Jean-Claude Juncker az elmúlt években legalább négyszer találkozott, és a legutóbbi, másfél hónappal ezelőtti találkozójuk egyik kiemelt témája a romániai igazságszolgáltatás helyzete volt.
MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS