Klaus Iohannis államfő szerint a román hatóságok feladata visszaszerezni a külföldön élő honfitársak bizalmát, lehetővé téve hazatérésüket, azt, hogy tehetségüket és megszerzett tapasztalataikat közösségük, illetve Románia fejlődése szolgálatába állítsák.
A külhoni románok napja alkalmából vasárnap az államfőn kívül Teodor Melescanu külügyminiszter is üzenetben köszöntötte az ország határain kívül élő honfitársait. Utóbbi arra figyelmeztette őket, bárhol is élnek külföldön, minden román az ország “nagykövetévé”, Románia megítélését befolyásoló tényezővé válik, az anyaország pedig büszke minden románra, aki jó hírét kelti külföldön.
A külhoni románok, akár Románia közvetlen szomszédságában, akár sok ezer kilométernyire, akár őshonos közösségként, akár a közelmúltban, vagy néhány évtizede kitelepültként élnek külföldön, a román nép részét képezik
-szögezte le a román külügyminiszter. Mindkét tisztségviselő azt hangsúlyozta, hogy a külhoni románok napja jó alkalom arra, hogy erősítse a közös nyelv és hagyományok ápolásán alapuló nemzeti kötődést.
Romániában 2015 óta május utolsó vasárnapján ünneplik a külhoni románság napját. Az utóbbi negyed évszázadban – de főleg az uniós csatlakozás óta eltelt évtizedben – legalább hárommillió román állampolgár hagyta el szülőföldjét és költözött Nyugatra. Romániának csaknem 23 millió állampolgára van, állandó lakossága viszont a 2011-es népszámlálás szerint 20 millió alá csökkent.
Forrás: MTI; fotó: muzul.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS