Rusvai Miklós virológus szerint júniustól már teljesen nyithat Magyarország, amennyiben ugyanilyen ütemben halad tovább a lakosság immunizálása. A professzor az ATV Híradójának adott interjújában tért ki arra, hogy szerinte nyárra már meglehet az a mértékű immunitás, amelynél már teljes nyitásba bocsátkozhatunk. Mint mondta, ez az eredeti vírustörzs esetében hatvan-hetven százalék körüli, ám a brit mutáns esetében magasabbra kell tenni a mércét és nyolcvan százalék feletti immunizáltságra van szükség – írta meg a liner.hu.
A virológus biztos abban, hogy ez nyárra meglesz, ám kifejtette, hogy amennyiben mégsem érjük el ezt az átoltottsági szintet, akkor is a kezünkre fognak játszani a nyári körülmények és a száraz, meleg időjárás, amely segítséget nyújt a koronavírus elpusztításában.
A fertőzőképessége ennek a vírusnak akkor is alábbhagy, ha a brit variánsról van szó. Ezzel együtt tartom magam ahhoz, hogy júniustól már teljes nyitás is lehet, ha ilyen ütemben halad az immunizálás. Lehet, hogy még nem érjük el a nyolcvanöt százalékos átimmunizáltságot, de a nyári meleg, száraz idő segíteni fog abban, hogy a járvány alábbhagyjon
– idézte az ATV Rusvait. A virológus ezt követően kitért arra, hogy szerinte attól sem kell félnie senkinek, hogy az arca félig fehér, félig lebarnult lesz a nyáron, mivel úgy véli, már maszk nélkül mehetünk nyaralni és napozni. Rusvai szerint akár vendéglőbe, uszodába és szórakozóhelyre is járhatunk akár nyáron, méghozzá maszk nélkül.
Mihelyt az iskolának vége, a maszkviselésnek is vége lehet
– vélekedett optimistán Rusvai. A virológus megemlítette, hogy túl vagyunk már szerinte a koronavírus-járvány harmadik hullámának csúcsán, innentől kezdve már lefele fognak ívelni a számok. Meglátása szerint két megtorpanás lesz: a húsvét utáni két hétben, mivel sokan megmozdulnak, valamint az iskolanyitás utáni két hétben. Hozzátette: tartós tendenciaként innentől kedvező irányt, a halottak, a lélegeztetőgépen és kórházban lévők számának csökkenését fogjuk látni.
Forrás: liner.hu, ATV; Fotó: Origo
Facebook
Twitter
YouTube
RSS