Második napjához érkezett az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek kétnapos rendkívüli csúcstalálkozója, amelyen a témák között kiemelt szerepet kapott Törökországnak az Európai Unióval való kapcsolata. Mark Rutte holland kormányfő egyenesen úgy fogalmazott: most Törökországon a sor, hogy eldöntse, milyen kapcsolatot szeretne fenntartani az Európai Unióval.
Mark Rutte holland kormányfő pénteken, Brüsszelben, az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek kétnapos rendkívüli csúcstalálkozójának második napjára érkezve kijelentette: az Európai Tanács csütörtökön küldött határozott üzenetét követően most Törökországon a sor, hogy döntsön, hogyan akarja alakítani kapcsolatait az Európai Unióval. Rutte azt mondta, ha Törökország a jó irányt választja, akkor folytatódhat a 2016-ban a migrációval kapcsolatban megkötött partneri együttműködés. Amennyiben azonban Ankara folytatja illegálisnak tartott tevékenységét a Földközi-tenger keleti medencéjében, az Európai Unió válaszul felhasználhatja minden rendelkezésére álló eszközét, beleértve a szankciókat is. A politikus szerint Brüsszel készen áll a vámunió modernizálásra Ankarával a kereskedelmi kapcsolatok erősítésére, valamint kész fokozni együttműködését a migráció területén is.
Giuseppe Conte olasz miniszterelnök az érkezésekor arra szólította fel Törökországot, hogy tartózkodjon a további provokációtól és a nemzetközi jog megsértésétől. A fehérorosz válsággal kapcsolatban azt mondta: a minszki vezetésnek el kell ismernie, hogy a választások nem feleltek meg a nemzetközi előírásoknak, és új, szabad választások kiírását kell kezdeményeznie. Hozzátette: az unió hajlandó gazdasági támogatást nyújtani Fehéroroszország számára, ehhez azonban Minszknek előremutató lépéseket kell tennie. Conte az Örményország és Azerbajdzsán közötti konfliktus kapcsán óva intett bármiféle külső beavatkozástól, amely véleménye szerint tovább mérgesítené a kialakult helyzetet.
Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök az érkezésekor arról beszélt, hogy az Európai Unió a határozottságával az egység, a szolidaritás és az elszántság üzenetét küldte Törökországnak. Világossá tette, hogy az Európai Unió és Törökország közötti kapcsolatok javításának előfeltétele az egyoldalú török fellépés beszüntetése.
Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök előremutatónak nevezte a Fehéroroszországgal és a Törökországgal összefüggő tanácsi megállapodásokat, ugyanakkor hangsúlyozta: fontos, hogy ne csapjuk be a kaput szomszédjaink előtt.
Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök elégedettségének adott hangot, hogy az Európai Tanács hosszú vita után elfogadta a Lengyelország által javasolt gazdasági tervet Fehéroroszország számára.
Krisjanis Karins lett miniszterelnök az érkezésekor úgy fogalmazott: a Fehéroroszországgal szembeni szankciókról szóló megállapodás és a Törökországgal kapcsolatos határozott fellépés megmutatta, hogy Európa képes a cselekvésre, ha valóban fontos ügyről van szó. Előremutatónak nevezte, hogy a tagállami vezetők közös álláspontot alakítottak ki a Földközi-tenger keleti medencéjében Görögország és Törökország, valamint Törökország és Ciprus között kialakult konfliktust illetően, és hangsúlyozta:
Amikor összefogunk, képesek vagyunk befolyásolni a világ eseményeit. Az uniónak minden területet illetően meg kell tanulnia, miként képes még jobban használni közös erejét.
Az uniós tagországok állam-, illetve kormányfői a csütörtökön kezdődött, kétnaposra tervezett brüsszeli csúcstalálkozójuk első munkanapján úgy döntöttek, szankciókat vezetnek be Fehéroroszországgal szemben a vitatott tisztaságú augusztusi elnökválasztás, illetve az azt követő megmozdulások részvevői elleni erőszakos hatósági fellépés miatt. Arról is határoztak, hogy felszólítják Törökországot: folytasson párbeszédet a Földközi-tenger keleti medencéjében kialakult konfliktus rendezése céljából. A tanácskozás pénteki zárónapján napirenden lesz az EU és Kína közötti kapcsolatok ügye és Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus megmérgezése. A tagállami vezetők áttekintik a brit EU-tagság megszűnését (Brexit) követő jövőbeni kapcsolatrendszerről folytatott tárgyalások állását, valamint vitát folytatnak az egységes európai uniós piac lehetőségeiről, az iparpolitika fejlesztéséről és a legújabb digitális fejlesztések kínálta lehetőségek kihasználásáról.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS