A csütörtökön tartott polgármester-választás szombat délután véglegessé vált adatai szerint Khan a szavazatok 43,8 százalékát szerezte meg, a kormányzó Konzervatív Párt által indított ellenfele, Susan Hall 32,7 százalékos szavazataránnyal végzett a második helyen.
A legnagyobb brit ellenzéki erőt, a Munkáspártot képviselő Sadiq Khan harmadszor nyerte el a tisztséget: először 2016-ban, majd 2021-ben is a 9 milliós London polgármesterévé választották. Közvetlen elődje ebben a tisztségben Boris Johnson egykori konzervatív párti brit miniszterelnök volt, akit kétszer választottak meg a brit főváros polgármesteri posztjára.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Andy Rain
Facebook hozzászólás
Édi
2024-05-05 at 20:23
Hülye angolok, angol hülyék, ha angolok egyáltalán, ha nem halt meg mind a kórházi folyosókon a paki doktorok igazságos sorrendjében.
egon samu
2024-05-05 at 19:32
Hát persze, a pakit a nemangol többség választotta meg. Mert Londonban és környékén – éppúgy mint más nagyobb városban – alig látható fehér ember.
csakafidesz
2024-05-05 at 10:32
Londonban több fekete él, mint fehér. Még a Buckingham palota előtti testőrök között is parádézik medvekucsmás fekete.
na4
2024-05-04 at 21:11
London megérdemli a sorsát.
Xerxész
2024-05-04 at 20:58
van egy film, angolul London Has Fallen a címe… magyarul nem jön át a Támadás a Fehér Ház ellen 2. – London ostroma fordításból, de… London elesett… mondjuk, nem most… mert amikor először megnyerte, várható volt, hogy ez már így is marad… a Hyde Park-ban 24/7-ben sziesztázó saría-követők számából ez nagyon egyszerűen kikövetkeztethető…
shjjhshjs
2024-05-04 at 20:49
KisKaracsony, nagyKaracsony.. 🙂 Szadista Khan-ra akik leszavaztak azok meg is erdemlik! Bevezette a dugo dijat, a kornyezetvedelmi behajtasi dijat, a kornyezetvedelmi parkolo felarat.. 124 milliard forintnak megfelelo fontot koltottek el sikeresen 1 db hid felujitasara ami munka tobb mint 3 eves kesesben van (nem tevedes, ez a Hammersmith bridge, utana lehet nezni, a lanchid felujitasi koltsegenek a 40- 50 szeresebe kerult!!!! a korrupcio ezaltal uj dimanzioba kerult, de ez itt nem beszedtema es senkinek fel sem tunik). Emellett megszabta azt is, hogy uj allashirdetetesre a Londoni kozlekedesi vallalatnal es onkormanyzati helyeken csak migrans hatteru embereket vehetnek fel, a fehereket nem… csak nehany pelda aldasos tevekenysegebol…. es az ilyen aki pokolla teszi a hetkoznapi, normalis emberek eletet, az csont nelkul nyeri a valasztasokat harmadszorra is…
aladin
2024-05-04 at 20:41
Mi lett ezekböl a nagy letérdelös angol lordokból meg szörökböl,(Sir), feladták az országukat, jó az a közmondás gyáva népnek nincs hazája.
Talpra magyar!
2024-05-04 at 20:35
London maga már évtizedek óta olyan mint a Migránsország.
Bandi
2024-05-04 at 20:20
Az sem angol, hanem Battenberg.
Alcapi
2024-05-04 at 20:01
mirti
2024-05-04 at 19:50
Felkészül Párizs, Brüsszel, Berlin.
Alcapi
2024-05-04 at 19:59
matrix
2024-05-04 at 18:16
Úgy ahogy mondod! Az arányból kitűnik, hogy már annyival többen vannak az arabok! 10-15 év és a parlamentben is meglesz a többségük, aztán meg is alakulhat a kalifátus, vagy akár a független Palesztin állam, ha már annyira tüntetnek értük a britek. A királyi család meg költözhet az USA-ba emigrációba, a haverjaihoz!
mirti
2024-05-04 at 19:50
meg kellett volna lepődni bárkinek is ?…ez lesz lassan mindenütt!…ha karogeri ujrázhat nálunk is!
matrix
2024-05-04 at 18:16
-:))
Londonban bio ANGOL már csak a királyi palotában él !