Veszteségminimalizálás zajlik az ellenzéki oldalon a választás előtt – hangoztatta az M1 péntek reggeli műsorában Farkas Örs politikai elemző.
Azt mondta, a hódmezővásárhelyi polgármester-választás eredménye felerősítette az ellenzéki szavazókban az összefogás iránti igényt, ám ez az impulzus későn, az egyéni jelöltállítás után, az országos listaállítás idején érkezett, így „nehezen hozható össze”.
Mivel látszik az igény, minden párt azt próbálja mutatni, „hogy ők aztán a legnagyobb motorjai az összefogásnak, de hogy, hogy nem, erre soha nem kerül a gyakorlatban sor” – mondta Farkas Örs. A számukra kedvezőtlen választási eredmény esetén pedig elmondhatják majd, hogy rajtuk nem múlott az összefogás – tette hozzá.
MTI
Facebook hozzászólás
Én
2018-03-23 at 15:36
Lehet Más a Jobbik néven alakíthattak volna egy közös pártot, heller ágnes gárdamellényben beszélhetett volna az alapítóülésen. Karigeri is beszállt volna, neki mindegy, hogy milyen párt, csak mikrofon legyen előtte.
Black Dragon
2018-03-23 at 10:13
Nem kell menteni a bőrüket mert Betti nem olya jó bőr,hogy érdemes lenne megmenteni. A Kari pofáján már rég nincs bőr tehát nincs mit menteni.A vona pofáján meg vastag bőr van azt meg nem szokták megmenteni.Gyurcsány Feri meg egy ronda vírus annak meg nincs is bőre ugyanúgy mint a többi egysejtű mikroszkópikus pártnak.
Zsuzsa
2018-03-23 at 09:43
Ákus Kutas,
Ön nem ezt a cikket olvasta, mert nem erre reagált.
Nincs baj az összefogással – a cikk szerint –, csupán „nehezen hozható össze”.
(Elszámoltatni meg előbb a Feriéket kellene, ugye.)